A varsói kollégájánál járt Margus Tsahkna észt külügyminiszter, ahol elmondta, hogy elkezdetett felpörögni a jelenleg leterhelt putyini hadigépezet, ami három-négy év múlva komoly kihívás elé állíthatja a NATO-t. A tallinni félelmek szerint a balti államok lesznek az észak-atlanti katonai szövetség elleni támadás elsőszámú célpontjai.
Szerző(k): Gulyas ÁbelOroszország banánimportja akadozik, miután legfőbb importőre, Ecuador kihúzta a gyufát Moszkvánál egy fegyverügylettel, így most jól megbüntetik azzal, hogy nem vesznek tőle banánt. A gond csak az, hogy ez nem Ecuadornak fáj, hanem az orosz lakosságnak.
Szerző(k): Fellegi TamásIdén immár 25. alkalommal tartja meg hagyományos évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök. Szombaton a Várkert Bazárban a kormányfő által benyújtott Alaptörvény-módosítás mellett szóba kerülhet az ukrán-orosz háború állása és a júniusi választások tétje is.
Szerző(k): Vermes ÁdámA férfit a szentpétervári nemzetközi repülőtéren tartóztatták le a hat darab gumimacival együtt.
Szerző(k): T. E.Donald Trump NATO-val kapcsolatos abszurd kijelentése után még saját pártja jó része is felzúdult. Végül a vele még a republikánus elnökjelöltségért egyedül versenyben lévő Nikki Haley is kifejtette véleményét.
Szerző(k): Fellegi TamásNehéz idők várnak az orosz gazdaságra a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint annak ellenére, hogy megemelték a gazdasági növekedési előrejelzést.
Szerző(k): Fellegi TamásWashingtonban lobbizik a német kancellár: Orbán Viktor után Olaf Scholz az amerikai szenátust győzné meg Ukrajna segélyezéséről, de Trump republikánusai ellenállnak, ez pedig az aggodalmak szerint lendületbe hozza Putyint. Az USA segélycsomagja nélkül kidobott pénz lehet az EU-csúcson megszavazott támogatás, Kijev elbukhatja a háborút.
Szerző(k): Thurzó KatalinA török Baykar hadivállalat egy dróngyár építésébe kezdett Kijev mellett, a várhatóan egy év múlva elkészülő üzemben 500 ember foglalkoztatására és évi 120 drón gyártására lesz alkalmas.
Szerző(k): Gulyas Ábel