Valódi békeharcos-pózban tetszeleg mostanában az orosz államfő. A közel-keleti háború után már a sajátját is befejezné - „csak hát az ukránok nem akarják”.
Szerző(k): Zádori BenceJelentések szerint mérgezett lehetett az étel, amit a megszállt Melitopol egyik kávézójába rendeltek.
Szerző(k): Zádori BenceHollandia jövőre több mint kétmilliárd eurót különít el Ukrajna támogatására – közölte pénteken Kajsa Ollongren ügyvivő védelmi miniszter. Augusztusban Hollandia ígértet tett Kijevnek, hogy az összes F-16-os vadászgépét átadja az ukrán fegyveres erőknek. Néhányat azonban még visszatart az ukrán pilóták kiképzésének céljából.
Szerző(k): Horváth TiborKijev úgy tűnik kénytelen lesz elfogadni a mostani realitásokat, de még ennek megtartásához is rengeteg fegyverre lesz szüksége. Nemcsak Oroszország, de az Egyesült Államok is elhúzódó harcokra készül, és talán sosem lesz béke. Nem az első ilyen lesz a történelemben.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsEgy felmérés szerint először fordul elő, hogy több orosz szeretné az ukrajnai háború befejezését, mint mindenáron való folytatását, már azok között, akik egyáltalán válaszolni mertek a kérdésre.
Szerző(k): Fellegi TamásA most visszavont jelentésekben a Tass és a RIA-Novosztyi állami hírügynökségek azt közölték, hogy Moszkva átcsoportosította csapatait a Dnyipro folyótól keletre fekvő állásokba.
Szerző(k): Horváth TiborAz Európai F-16-os Központban az új képesítések megszerzésére irányuló képzést a globális kontextusra tekintettel gyorsított ütemben bonyolítják le.
Szerző(k): Horváth TiborAz OTP eredménye negyedévről negyedévre javul, immár külföldi bankjainak köszönhetően. A részvény idén szépen is teljesített, ám a korábbi csúcsok még messze vannak. Lehet-a papír újra a tőzsde kedvence?
Szerző(k): Fellegi Tamás