Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közölte, hogy a kétoldalú kapcsolatokat javító lépésekről állapodott meg amerikai hivatali partnerével, Mike Pompeóval kettejük keddi, Szocsiban lefolytatott tárgyalásán - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMegerősítették azt a sajtóhírt, miszerint a magyar kormány egy fél focistadionnyi összeget fizetett ki a paksi bővítést végző orosz fővállalkozónak.
Szerző(k): Komócsin SándorMég legalább három-négy évig nagyobb lesz a kereslet palládiumból a kínálatnál a világon - idézi az MTI a Nornickel és az ICBC Standard Bank közös tanulmányát.
Szerző(k): Szász PéterTározókban és tankerekben helyezik el a szennyezett orosz kőolajat, míg tiszta olajjal keverve a finomítók számára ismét feldolgozhatóvá válik - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterDonald Trump elnökjelöltet bírói felhatalmazás alapján figyelték meg a 2016-os amerikai választások idején, nincs arra bizonyíték, hogy ezt törvényellenesen tették volna - jelentette ki Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) jelenlegi igazgatója egy szenátusi albizottsági meghallgatáson kedden.
Szerző(k): Szabó DánielVarga Mihály pénzügyminiszternek sikerült egyezségre jutnia az oroszokkal a paksi hitelszerződés egyes feltételeinek megváltoztatásáról - értesült az Mfor.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóHatalmas nyomás nehezedik a csehekre, hogy kilépjenek két poszt-szovjet bankból, a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból (IBEC) és a Nemzetközi Beruházási Bankból (IIB) – írja kormányzati forrásokra hivatkozva a Respekt című cseh hetilap.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMájus 1-jén hálózatra kapcsolták a Novovoronyezsi Atomerőmű II. kiépítésének második blokkját. A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a VVER-1200 típusú, 3+ generációs innovációs blokk a hálózati szinkronizálást követően 240 MW teljesítményszinten termelt áramot.
Szerző(k): K. Kiss Gergely