A Magyarországon is érdekelt orosz Sberbank a tavaly született előzetes megállapodásban szereplő összegnél csaknem 20 százalékkal magasabb árért adja el török leánycégét, a Denizbankot a dubaji székhelyű Emirates NBD banknak, amely beleegyezett abba, hogy a végső árnál figyelembe veszi a török líra időközben bekövetkezett gyengülését.
Szerző(k): Domokos LászlóA Sberbank középtávon megtartja tulajdonrészét Horvátország legnagyobb magántulajdonú cégcsoportja, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdött Agrokor jogutódjában, a Fortenova Csoportban - jelentette be szerdán Zágrábban Makszim Poletaev, az új konszern igazgatótanácsának elnöke az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaFeleannyiba kerül az űrhajósok repülése a Szojuz MSZ, mint a Crew Dragon űrhajókon - jelentette ki Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz orosz űrkutatási állami vállalat vezérigazgatója újságíróknak hétfőn Moszkvában az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) 24,7 milliárd forint értékben bocsátott ki forintban jegyzett kötvényeket a Budapesti Értéktőzsdén - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz orosz légierő két repülőgépe érkezett meg Caracasba szombaton. Az egyik gépen az orosz védelmi tárca egyik magas rangú tisztje érkezett közel 100 katonával együtt. A második, teherszállító gép 35 tonna rakománnyal szállt le - írta az MTI híre alapaján az Index.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóA Robert Mueller vezette vizsgálóbizottság nem talált bizonyítékot arra, hogy Donald Trump amerikai elnök választási kampánytörzse vagy munkatársai "egyeztettek vagy összejátszottak" az oroszokkal - közölte a szövetségi törvényhozáshoz írt levelében William Barr igazságügyi miniszter vasárnap.
Szerző(k): Domokos LászlóRobert Mueller különleges ügyész két év után befejezte azt a jelentést, amely a 2016-os elnökválasztásba való orosz beavatkozást vizsgálta és át is adta William Barr igazságügyi miniszternek.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNagyot mondott Vlagyimir Putyin a hiperszonikus rakétájukról, amely nukleáris meghajtású, és állítólag korlátlan a hatótávolsága. A valóság ettől kissé lemaradt.
Szerző(k): Domokos László