Az EU bankjai és a Európai Beruházási Bank 2 milliárd euró sürgős pénzügyi támogatásról döntött, a pénzt az Európába érkező menekültek ellátására szánják.
Szerző(k): Rácz GergőMájus 9-e, a második világháborús győzelmi megemlékezések napja Oroszországban majdhogynem a remény napjává vált sok orosz számára, aki az Ukrajna ellen indított invázió kezdete óta elhagyta a hazáját. Abban bíznak, hogy Vlagyimir Putyin államfő ezen a napon bejelenti Oroszország győzelmét, s ezzel véget érhet a háború.
Szerző(k): Komócsin SándorHamis érvekre hivatkozva vétózná meg a kormány az uniós orosz energiaembargót, csak hogy a Mol nyereségét ne veszélyeztesse semmi, amit az olcsó orosz olajon zsebel be - véli a Greenpeace Magyarország. A Mol-csoport ma megjelent első negyedéves pénzügyi jelentéséből kiderül, hogy 38 százalékkal növekedett a profitja (271 milliárd forintra) 2021 első három hónapjához képest. A magyar kormány gazdasági szempontokra hivatkozva akar vétózni, pedig Brüsszel 2024-ig haladékot is adna Magyarországnak az átállásra. A Greenpeace szerint morálisan vállalhatatlan a lépés, és klímavédelmi szempontból is a takarékosság lenne az egyetlen út előre.
Szerző(k): Domokos ErikaTöbb dolgozójának is felmondott a közvetve orosz tulajdonosi hátterű Dunakeszi Járműjavító Kft. - a magyar állam 2020-ban adta el a céget -, a háborúval összefüggő, "alapanyag-ellátási láncban fellépő nehézségek” miatt - írja a hvg.hu. A cég később közölte: 11 munkavállalótól váltak meg.
Szerző(k): Domokos ErikaZelenszkijhez fordultak a mariupoli Azovsztal védői a sebesültek kimenekítésének érdekében. Az ukrán csapatok visszaszerezték az ellenőrzést több településen az ország déli részén. Heves harcok dúlnak a Donyec-medencében. Az ukrán külügyi szóvivő szerint a háború Magyarországot is érinti, az oroszok már Kárpátalját is lőtték.
Szerző(k): Domokos ErikaAz orosz Avtotor, a világ egyik legnagyobb autó-összeszerelő gyára a háború miatt elvesztett megrendelései okán arra kényszerült, hogy több ezer dolgozóját kényszerszabadságra küldje, ám volt egy ajánlata az érintett dolgozóknak.
Szerző(k): Komócsin SándorAz orosz hadsereg a Lengyelországgal és Litvániával határos kalanyingrádi enklávét találta megfelelő helyszínnek arra, hogy atomrakétákkal indított támadást szimuláljon egy elképzelt ellenséggel szemben.
Szerző(k): Komócsin SándorA magyar kormány titokban foglalkozik az orosz gáz és az orosz technológiára épülő áramtermelés kiváltásán. Készültek háttéranyagok, amelyekről már beszéltek is a minisztériumi tárgyalókban.
Szerző(k): Komócsin Sándor