Az orosz vezetés nem szándékozik befejezni az Ukrajna ellen indított háborút május 9-én, a második világháborús győzelem napján, amiben sok szakértő reménykedett, miközben egyszerre találgatják a szakértők, hogy eszkalálódhat a konfliktus, illetve hogy az orosz hadsereg erőforrása erősen megkoptak.
Szerző(k): Komócsin SándorOroszország Ukrajna elleni háborúja miatt számos szankciót kénytelen elszenvedni. Az érzet az, hogy minden, ami orosz, azt tiltólistára kerül. Finnországban egy áruházlánc például az összes, egyébként népszerű orosz árut levette a polcairól, mostanra pedig már több mint 500 nemzetközi cég vonult ki Oroszországból. Na de mit kellene kezdeni - egyáltalán: kell-e kezdeni valami mást, mint eddig - Ulickájával, Pelevinnel, Dosztojevszkijjel? Erre keressük a választ a kortárs orosz irodalom legjelentősebb hazai műfordítójával, a Helikon Kiadó vezetőjével, M. Nagy Miklóssal.
Szerző(k): Szabó M. IstvánÉvekig kibírjuk a bevezetett szankciók fenntartását, ugyanez nemigen mondható el Oroszországról - lényegében ezt közölte a német külügyminiszter vasárnap este az ARD közszolgálati adón.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz ukrán erők az orosz csapatok által elfoglalt dél-ukrajnai Kígyó-szigeten megsemmisítettek három légvédelmi létesítményt és egy Sztrela-10 légvédelmi rakétarendszert - jelentette be az ukrán déli hadműveleti parancsnokság a hivatalos Facebook-oldalán vasárnap.
Szerző(k): Szabó DánielAz orosz hadsereg állítja, hogy Odessza mellett semmisítettek meg egy ukrán hadianyagraktárat, ahol a nyugati fegyverszállítmányokat tárolták.
Szerző(k): Szabó DánielJoe Biden elnök azt szeretné, ha a kongresszus felgyorsítaná a vízumeljárásokat azon orosz tudósok esetében, akik Moszkva ukrajnai inváziója közepette el akarják hagyni hazájukat, és ezzel felgyorsítanák a már folyamatban lévő agyelszívást. A második világháború után ugyanezt valósították meg a Gemkapocs műveletben a náci kutatók esetében.
Szerző(k): Szabó DánielEgyre közelebb a megállapodás az Európai Unión belül, hogy betiltsák a tagállamok számára az orosz olajimportját. Az Európai Bizottság és az uniós tagállamok közötti hétvégi megbeszéléseket követően az tűnik valószínűnek, hogy az év végétől jöhet az olajembargó. A magyar kormány is kötélnek állhat.
Szerző(k): Szabó DánielVolodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat éjjel nyilvánosságra hozott videójában azt mondta: eddig mintegy 23 ezer orosz katona vesztette életét a február 24-én kezdődött ukrajnai háborúban.Az ukránok több mint ezer orosz tankot és csaknem 2500 katonai járművet tettek harcképtelenné - tette hozzá.
Szerző(k): Tér Diána