Nem tart török-görög háborútól Oroszország athéni nagykövete annak ellenére, hogy több ügy is feszültséget okoz a két ország között, és ezek egyikéhez a moszkvai kormánynak is köze van.
Szerző(k): Komócsin SándorGyengüléssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói - írta az MTI a Reutersre hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaDonald Trump amerikai elnök gyakorlatilag rakétákkal fenyegette meg Oroszországot a szíriai vegyifegyver-támadások miatt, amire Moszkva is elég egyértelműen reagált. Csakhogy az egyre erőteljesebb üzengetések a konfliktus súyosbodását eredményezhetik, amelynek következtében előállhat, hogy két atomhatalom kezdi el lőni egymást. Mindez a befektetőkre is ráijesztett.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaDonald Trump újabb Twitter-üzenete befolyásolta szerdán a tőzsdei kereskedést. A magyar részvények ára vegyesen változott.
Szerző(k): Domokos ErikaMoszkvának fontolóra kell vennie az amerikai vagy az amerikai cégek által Oroszországban gyártatott áruk kereskedelmének korlátozását, válaszul az Egyesült Államok által ellene bevezetett szankciókra - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök a szerdán az orosz parlament alsóházában elmondott beszédében az MTI híre szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaVlagyimir Putyin orosz államfő egyik befolyásos tanácsadója úgy látja, Oroszország feladta több évszázados álmát, hogy integrálódjon a Nyugathoz. A következő néhány száz évben egészen más útra léphet.
Szerző(k): Komócsin SándorMoszkva elemzi az amerikai szankciók nyomán kialakult helyzetet, elhamarkodott ellenintézkedések nem lesznek - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.
Szerző(k): Szász PéterKiengedték a kórházból Julija Szkripalt, aki édesapjával, Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynökkel együtt idegméreg-hatóanyagtól szenvedett súlyos mérgezést március elején a délnyugat-angliai Salisbury városában - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna