Az amerikai kormány újabb emberekre és cégekre terjesztette ki az Oroszország ellen az ukrajnai szakadárok feltételezett támogatása miatt kiszabott szankciókat kedden - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterAmerikai sajtóinformációk szerint egy orosz harci repülőgép a Balti-tenger felett csaknem háromméteres távolságban megközelítette az amerikai légierő felderítést végző egyik repülőgépét - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterNagy sztorinak indult év elején az orosz részvénypiac, azonban komoly kudarc lett belőle. Az MSCI orosz részvényindexe január óta már 20 százalékot esett, azaz beköszöntött a medvepiac, miközben mindenhol az egekben az árfolyamok.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA német Daimler autógyártó konszern képviselői lerakták kedden annak a gyárnak az alapkövét, amelyet a vállalat Moszkvában tervez indítani, ez lesz a cég első oroszországi üzeme - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterOroszország 10 és 30 éves lejáratú, dollárban jegyzett eurókötvények kibocsátását kezdte meg hétfőn.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaUkrajna 3,2 százalékkal, azaz 332 millió köbméterrel növelte tározóiban a felhalmozott gázkészletét június 10-17. között - hozta nyilvánosságra hétfőn az Ukrtranszhaz állami gázszállító vállalat.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Gazprom növelte gázexportját az idei első öt és fél hónapban éves összevetésben - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyOroszországban 526 ezer autót gyártottak az idei első öt hónapban, ami 20,7 százalékkal több az egy évvel korábbinál - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss Gergely