Az Országgyűlés Hivatala nemrég közölte, hogy 75 százalékkal kevesebb gázt fogyasztottak októberben a szokásoshoz képest. Az ATV tudósítója szerint valóban spórolnak a parlamentbenm, és emiatt nincs melegebb a minimálisan előírt 18 Celsis-foknál.
Szerző(k): Bereznay IstvánSajtóértesülések szerint a jegybank egy olyan törvénymódosítást kért a kormánypártoktól, amelynek értelmében Matolcsy György akár élete végéig is a Magyar Nemzeti Bank elnöke maradhatna. Az MNB határozottan cáfolja a lap értesüléseit.
Szerző(k): Bereznay IstvánFolyamatosan frissül az Országgyűlési Őrség gardróbja: a ruházat pótlására még 2020-ban kötött, eredetileg idén szeptemberben lejáró szerződést nemrég egy évvel meghosszabbították, a tervezettnél lassabb amortizáció miatt a beszerzendő ruhadarabok számát is módosították - szúrta ki a hvg.hu.
Szerző(k): EconomxA héten döntött az Országgyűlés több, ingatlanjogot érintő jogszabály módosításáról, így többek között az új ingatlan-nyilvántartási törvény hatályba lépéséről is. Az új ingatlan-nyilvántartási törvény a tervezett 2023. február 1. helyett egy évvel később, csak 2024. február 1-jén lép hatályba.
Szerző(k): EconomxAz M3-as autópályán és Budapesten a Kossuth tér felé közlekedők megértését és türelmét kérik, mert hétfőn fenyőfa szállítása miatt esetlegesen várakozásra és korlátozásra kell számítani. Érkezik ugyanis az ország karácsonyfája a Parlament elé, amely egy apci, 18 méter magas ezüstfenyő.
Szerző(k): Domokos ErikaA munkavállalót gyermeke hároméves koráig negyvennégy munkanap szülői szabadság illeti meg, erre az időre a távolléti díj 10 százalékára jogosult - ezt tartalmazza a parlament előtt lévő munkaügyi saláta törvény.
Szerző(k): Németh GézaA kisadózó vállalkozók tételes adójáról szóló (kata-) törvény módosításának visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérte 52 ellenzéki képviselő az Alkotmánybíróságtól - a testület azonban elutasította az indítványt.
Szerző(k): Németh GézaBár szakmai szervezetek nem értettek egyet a Takács Péter egészségügyi államtitkár által összerakott egészségügyi javaslatcsomaggal, éjjel Semjén Zsolt mégis benyújtotta a parlamentnek a törvénytervezetet. Természetesen bizottsági tárgyalás nélkül, mivel sarkalatosnak nyilvánították, amihez a képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
Szerző(k): Koncsek Rita