Kövér László, az Országgyűlés elnöke arról beszélt titkosszolgálati vezetőknek, hogy az ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt - írta meg egy kiszivárgott hangfelvételre hivatkozva a Direkt36. Az ellenzéki pártok közös közleményben követelik a házelnök lemondását, mert szerintük ezzel Kövér az ellenzék ellen uszít és gyakorol politikai nyomást titkosszolgálati vezetőkre.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Országgyűlés sajtófőnöke szerint a képviselőkre nem vonatkozik az oltási kötelezettség a parlamentben.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKötelező lesz a koronavírus elleni védőoltás beadása a magyar Országyűlésben – derül ki a mai nap folyamán kiküldött hírlevélből, amit az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója, Such György küdött ki az érintetteknek. December 31-ig van ideje beoltatnia magát azoknak, akik eddig nem tették meg.
Szerző(k): K. Kiss GergelySúlyosabban büntetnék a jövőben az állatok megmérgezését, szigorúbban lépnének fel a szaporítók ellen és az állatviadalokon való részvétel is bűncselekménynek számítana. Ezt tartalmazza a fideszes képviselők által az Országgyűlésnek benyújtott, az állatok védelme érdekében szükséges egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosítása.
Szerző(k): Szász PéterAz Országgyűlés október 19-én fogadta el a Magyarország kormánya és az Egyesült Arab Emírségek kormánya között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló megállapodást, amely szerdán került kihirdetésre. Kritikusok szerint az öbölország az egyik új adóparadicsom a világon, amely egyre népszerűbb is, mivel nagyon laza adózási szabályai vannak. Magyarország már korábban megkötötte a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményt az állammal.
Szerző(k): Németh Géza, Szabó DánielKét és félszeresére emelné az öregségi nyugdíjminimumot egy Schmuck Erzsébet és Hohn Krisztina LMP-s országgyűlési képviselők által benyújtott törvényjavaslat.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNémeth Zsolt szerint Romániának el kell döntenie, hogy részt kíván-e venni a Kelet-Közép-Európában létrejövő egységes gazdasági térben, vagy kizárólag az európai nagy országok ligájában akar szerepelni - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA bírák és az ügyészek illetményemelésének harmadik szakaszát is megszavazta az Országgyűlés - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) szerdán az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna