Ebben a ciklusban lesz rendőri életpályamodell - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter a honvédelmi és rendészeti bizottság, valamint a nemzetbiztonsági bizottság együttes ülésén miniszterjelölti meghallgatásán szerdán.
Szerző(k): InforádióA mezőgazdaság továbbra is a nemzetgazdaság egyik fő hajtómotorja lesz, ugyanúgy, ahogyan ez az elmúlt években volt, amikor mintegy 30 százalékkal nőtt az ágazat teljesítménye - hangsúlyozta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerdán az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága előtti miniszterjelölti meghallgatásán. A bizottság hét kormánypárti igen szavazattal, négy ellenzéki ellenében támogatta Fazekas Sándor kinevezését a Földművelésügyi Minisztérium élére.
Szerző(k): MTIKözép-Európa leghatékonyabb kormányának kialakítását nevezte legfontosabb feladatának Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága előtti szerdai miniszterjelölti meghallgatásán. A bizottság 7 kormánypárti igen szavazattal, 4 ellenzéki ellenében támogatta Lázár János kinevezését. Lázár az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottsága előtt pedig azt mondta: az Információs Hivatalt (IH) a mindenkori kormány központi szervezetében kell tartani.
Szerző(k): MTIAz Országgyűlés mai egynapos ülésén törvényben sorolhatja fel a júniusban alakuló harmadik Orbán-kormány minisztériumait.
Szerző(k): MTIAz Országgyűlés a júniusban alakuló harmadik Orbán-kormány szerkezetéről dönthet következő egynapos ülésén, hétfőn.
Szerző(k): MTIIngatlanközvetítővel szerződött az Országgyűlés Hivatala, hogy felkutassák a megfelelő lakásbérleteket a nem fővárosi képviselőknek, valamint a minden honatyának járó irodákat.
Szerző(k): EconomxAz országgyűlés már elfogadta a saját magáról szóló törvény módosítását, amely alapján a képviselők nem csupán ingyen irodára (bútor, internet, telefon) tarthatnak igényt, de az adófizetők fizetik az összes rezsit is. A törvényjavaslat a köztársasági elnök aláírására vár.
Szerző(k): Papp ZsoltOrbán Viktor magyar kormányfő először fogalmazta meg teljes nyíltsággal, hogy autonómiát akar az Ukrajnában élő magyarok lakta térségnek - emeli ki a miniszterelnök beiktatási beszédéből a WSJ. Választási győzelmét és előző kormánya gazdasági teljesítményét kevésbé ítélik meg pozitívan a külföldi tudósítások, mint ő.
Szerző(k): Economx