Az egészségügyi tevékenységet már egy ideje a Tűzoltó Doktor Nonprofit Kft. biztosította, de az orvosbérek emelkedése miatt egyre nehezebb volt az utánpótlás biztosítása - mondta az ügyvezető.
Szerző(k): EconomxAz egészségügyért felelős államtitkár szerint a kamara évi kétmilliárd forintból gazdálkodik, ezért fontos számukra a tagok létszáma. Egy lapinterjúban beszélt az alapellátás finanszírozásáról, az ápolóbérekről és a kórházi ágyszámokról is.
Szerző(k): EconomxTíz év alatt tíz százalékkal csökkent Magyarországon a mellrákszűrésen résztvevő nők aránya, az Európai Unió országai között is sereghajtók vagyunk a mammográfiás vizsgálatokra járó nők számában.
Szerző(k): Koncsek RitaMúlt héten a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház főigazgatója törvénytelen eszközökkel kényszerítette az önként vállalt többletmunka vagy egyéb szerződés aláírására a beosztottait, most a Veszprém megyei intézményekben dolgozók is hasonló ukázt kaptak.
Szerző(k): Economx2017 és 2019 között az évente elvégzett meddőségi kezelések több mint 19 százalékából született gyermek, 2020-ban már csak 17,9 százalékból, 2021-ben pedig a beavatkozások 16,6 százalékából született baba.
Szerző(k): Koncsek RitaTavaly 17 százalék volt Magyarországon a nők és férfiak bére között a különbség, az elmúlt tíz évben még tovább nyílt a két nem közötti bérolló. A KSH-tanulmánya szerint a bérfeszültséghez jelentősen hozzájárul az orvosbérek emelkedése és a felsőoktatási intézmények fenntartóváltása, ami miatt a férfiak körében jelentősen megnőtt az egyetemi, főiskolai oktatók, tanárok aránya.
Szerző(k): Koncsek RitaListázták azokat a foglalkozásokat, amelyekkel a legmagasabb fizetés jár Magyarországon. A KSH a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó havi átlagkereseteit összesítette foglalkozások szerint.
Szerző(k): Varga CsengeMég mindig majdnem minden második beteg a gyerekek között van, derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) adataiból. Az elmúlt héten, és az azt megelőző héten is körülbelül 65,5 ezer beteg panaszkodott influenzaszerű tünetekre.
Szerző(k): Economx