Magyarországon az év 10. hetében, március 7-13. között tovább erősödött az influenza - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján csütörtökön.
Szerző(k): Domokos ErikaKomoly kihívás elé állítja a gyermekorvosokat az ukrajnai menekülthullám. Szerintük az itthoninál „lényegesen rosszabb oltási státusszal rendelkező emberek érkeznek.”
Szerző(k): Molnár CsabaEgymást követően két rendeletet kellett kiadni az Emberei Erőforrások Minisztériumának (Emmi) az Ukrajnából érkező menekültek egészségügyi ellátásával kapcsolatban, mert az elsőben nehezen értelmezhető utasítások szerepeltek.
Szerző(k): Komócsin SándorAz öregségi nyugdíj folyósítását a közszférában szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas dolgozó közalkalmazottként dolgozik. Ezt a korlátozást a jogalkotó kiterjesztette a nyugdíjasként egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló orvosokra, nővérekre is. Persze az ő munkájuk nélkül az egészségügyi ellátórendszer összeomlana, ezért fából vaskarikaként létrehozták részükre a nyugdíjpótló jövedelemkiegészítés egészségügyi árnyék-nyugdíjrendszerét. A szabályozás azonban hiányos, mert nem terjed ki a nyugdíjprémiumra és a 13. havi nyugdíjra, amit az érintettek jogosan kifogásolnak - írja Farkas András nyugdíjszakértő.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Bács-Kiskun Megyei Főügyészség többrendbeli vesztegetés elfogadása, valamint védettségi igazolvánnyal való visszaélés bűntette miatt letartóztatását indítványozza annak a Bács-Kiskun megyei háziorvosnak, aki az őt felkereső páciensektől pénzt fogadott el azért, hogy a vakcina tényleges beadása nélkül az oltottság tényét számukra valótlanul igazolja.
Szerző(k): Domokos LászlóEgy szerbiai orvos professzor úgy véli, hogy tavaszra, nyárra búcsút inthet országa a koronavírus-járványnak, a kórházában már érzékelik a fertőzések gyengülését, ami eljut a korlátozásokról határozó döntéshozókhoz is.
Szerző(k): Komócsin SándorEgy Borsod megyei családnak összesen 43 millió forint kártérítést ítélt meg a bíróság orvosi műhiba miatt - értesült az RTL Híradó. Késedelmesen végezték el a császármetszést, egy kisbaba oxigénhiányos agykárosodást szenvedett el.
Szerző(k): Domokos ErikaFertőzőbb az előző variánsoknál, ezért sokkal több a fertőzött gyerek is az omikron okozta járványhullámban. A Bloomberg összeszedte, amit az omikron-variánsról tudni kell a gyerekekkel kapcsolatban.
Szerző(k): Lovas-Romváry András