Idén tizenharmadik alkalommal rendezték meg idén a Mastercard - év bankja versenyt.
Szerző(k): Domokos LászlóA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 144,19 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel 38 252,65 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA gyenge forint szembemegy a magyar fundamentumokkal, illetve bizonyos forintgyengülés fölött az MNB nem maradhat csendben (kamatemelés) annak várható inflációs hatásai miatt - véli Barlai Róbert, az OTP regionális treasury igazgatóságának vezetője.
Szerző(k): Domokos LászlóEmelkedéssel indította a napot a Budapesti Értéktőzsde, a BUX negyed 11 körül 0,8 százalékos emelkedéssel 38 425 pontnál járt. Európában is erősödéssel indult a nap.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaBizonytalan kereskedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz OTP Bank hitelezése mind csoportszinten, mind az anyabank tevékenységét tekintve dinamikusan nő - mondta Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az OTP Csoport 2018. harmadik negyedéves eredményeit ismertető sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 515,45 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 38 713,45 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 42,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA magyarok nagy része megtakarítási attitűdjeit tekintve továbbra is csak a mának él. A jövő már biztatóbb képet sugall, hiszen a magyar szülők egyre inkább felismerik a pénzügyi tudatosságra nevelés fontosságát - derül ki a 12. alkalommal elkészített OTP Öngondoskodási indexből.
Szerző(k): Domokos Erika