A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,6 százalékkal 37 893 pontra esett kedden. Leginkább a Mol vitte le az indexet, a második legrosszabbul pedig a Magyar Telekom szerepelt - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEgyre több magyar vállalkozás is foglalkozik kockázati tőkebefektetésekkel, nemcsak azért, hogy olyan cégekbe tegyék a pénzüket, amelyek néhány éven belül busásan visszahozzák a befektetést, hanem hogy a saját területükön is előre tudjanak lépni. A magyar nagyvállalatok terveiről is szó volt, a Napi.hu médiatámogatásával megvalósuló Venture Capital Summit konferencián.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanIránykeresésre, illetve kisebb pozitív korrekcióra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 103,39 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 38 663,10 ponton zárt csütörtökön.
Szerző(k): Szabó DánielAz OTP nem veszi meg a görög National Bank of Greece tulajdonában álló romániai Banca Romaneasca 99,28 százalékos tulajdonrészét - közölte a bank csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Szerző(k): Domokos LászlóA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX a délelőtti órákban a nyereséges zónában mozgott. Dél köröl 0,4 százalékkal állt a keddi zárószintje felett, 38 330 pontnál. Nyugat-Európa közben vegyes képet mutatott.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 142,08 pontos, 0,37 százalékos csökkenéssel, 38 154,20 ponton zárt kedden. Nyugat-Európának is jó napja volt.
Szerző(k): Szabó DánielA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,37 pontos, 0,14 százalékos csökkenéssel, 38 296,28 ponton zárt hétfőn.
Szerző(k): K. Kiss Gergely