Az OTP Bank az április 28-i éves közgyűlésén részvényenkénti 300 forint osztalék kifizetésére tesz javaslatot.
Szerző(k): Varga CsengeEnyhe csökkenéssel kezdheti a hét utolsó kereskedési napját a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX
Szerző(k): EconomxA Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 675,08 pontos, 1,57 százalékos emelkedéssel, 43 666,52 ponton zárt kedden.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA magyar bankszektor immunrendszere erős, ezért sem tudta megfertőzni az amerikai és svájci bankválság – mondta az Indexnek Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi szervezetek felügyeletéért és fogyasztóvédelemért felelős alelnöke. Úgy véli, a magyar bankrendszer sokat tanult a legutóbbi pénzügyi válságból.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAz OTP kezdte márciusban, de áprilistól kapcsolt nagyobb sebességre a bankszámlák díjainak emelése. Több pénzintézet elsejétől drágított a tavalyi átlagos inflációval, három nagybank pedig májustól fog ugyanennyivel. A számottevő pénzintézetek közül így már csak háromról nem tudni, emeli-e a díjait.
Szerző(k): Varga CsengeCsökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 42 318,34 ponton zárt pénteken, 1,19 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac heti forgalma 34,13 milliárd forint volt az előző heti 46,88 milliárd forint után, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek.
Szerző(k): EconomxAz újkori pesti tőzsde közel harmad évszázados fennállása alatt sok nagy fellendülést láthattunk, többszörösére emelkedő árfolyamokkal, de volt egy igazán különös: amikor maga Mészáros Lőrinc repítette az égbe az árfolyamokat. Sokan várták, hogy a sztori folytatódik, de nem így lett.
Szerző(k): Fellegi TamásA Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,34 pontos csökkenéssel, 42 119,51 ponton nyitott szerdán, a keddi záró értékéhez képest alig változott. A BÉT részvényindexe, a BUX 23,13 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 42 119,85 ponton zárt kedden, a forgalom 6,7 milliárd forint volt.
Szerző(k): Economx