Bekerülhet a személyi igazolványba a születési hely mellé a származási hely is. A városi kórházakban született gyerekek és felnőttek, ha akarják, szülőfalujuk nevét is beírathatják a hivatalos irataikba egy új törvényjavaslat szerint.
Szerző(k): Herman BernadettHétfőn reggel megkezdődött Izraelben az ország huszonharmadik kneszetének, vagyis parlamentjének megválasztása. Kevesebb mint tizenegy hónapon belül már harmadszor dönthetnek a huszonkilenc párt valamelyikének kneszetbe juttatásáról a szavazati joggal rendelkező izraeliek, ezúttal 6 453 255 választópolgár - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaSzlovákia történetének legkiszámíthatatlanabb kimenetelű választását tartják meg szombaton. Az biztos, hogy bármelyik párt nyer, nem készülhet automatikusan a kormányzásra. Kis- és mikropártok alkudozásai kezdődhetnek el a következő hetekben. Magyar szempontból pedig az a kérdés, hogy lesz-e egyáltalán pártképviseletük a Nemzeti Tanácsban.
Szerző(k): Szabó DánielA szlovákiai választások előtt a politikusok osztogatási hangulatba kerültek, ám míg a 13. havi nyugdíjról szóló törvénytervezetet át tudták nyomni, a sztrádadíj eltörlését nem.
Szerző(k): Barabás JúliaKét egymással kompromisszumra nem hozható oldal világméretű összecsapásáról beszélt a Katolikus Rádióban az Országgyűlés elnöke az MTI szerint. Beszélt még a parlamenti képviselők általa kifogásolt viselkedéséről és az EU vélelmezett jövőjéről.
Szerző(k): Szabó DánielVisszaadta a kormányalakítási megbízását Ludovic Orban román miniszterelnök-jelölt, ügyvivő kormányfő, miután a parlament nem szavazott bizalmat az új kormánynak a házszabály által megszabott 15 nap alatt - jelentette be kedden Klaus Iohannis államfő.
Szerző(k): K. Kiss GergelyBejelentette a lemondását Leo Varadkar, Írország miniszterelnöke, miután pártja, a Fine Gael csak a harmadik helyre került a február 8-i parlamenti választásokon - idézi az MTI hírét a Portolio.
Szerző(k): Szepesi AnitaKétmillió forintra büntette Kövér László, az Országgyűlés elnöke Hadházy Ákost, a hétfői molinós akciója miatt - tudta meg az ATV Híradója.
Szerző(k): Domokos László