Tiltakoznak a pedagógusok is, hogy a nyári szünet technikailag két héttel rövidebb legyen: szerintük az iskolák infrastrukturálisan nem állnak készen a javaslatra, sok családnak jelentene tehert, ha bevezetnék, és a pedagógusok munkarendjét is durván átszabna a rendszer.
Szerző(k): Szabó DánielRövid távon, viszonylag kevés pénzből megvalósítható, de gesztus értékű kérések sorával fordult a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az új kormányhoz - közölte Szűcs Tamás, a PDSZ ügyvezető elnöke pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.
Szerző(k): Szabó DánielRendkívüli tisztújító kongresszus keretében leváltották Mendrey Lászlót a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnökét - írja a Népszava.
Szerző(k): Szász PéterA Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint örvendetes, hogy a minimálbérhez kapcsolódva nőnek a pedagógusok keresetei, azonban a fizetések továbbra is a nemzetgazdasági átlag alatt vannak, és bőven van még mit emelni.
Szerző(k): MTIÖzönlenek a pedagógusi és szülői panaszok a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) egy héttel az iskolakezdés után.
Szerző(k): Tóth KataA szeptemberi tanévkezdéssel egyidejűleg rengetegen fordultak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetéhez (PDSZ) azzal a kérdéssel, hogy valóban kötelező-e a közalkalmazotti kinevezésük módosítását aláírniuk 2013. szeptember 1-jei hatállyal, illetve megfelel-e a valóságnak, hogy amennyiben nem teszik, úgy a közalkalmazotti jogviszonyuk felmentéssel megszüntethető.
Szerző(k): Tóth KataSok idő van még a köznevelési törvény módosítására és a szükséges rendeletek megalkotására, így a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a közös álláspontok kialakítására is lesz lehetőség.
Szerző(k): Tóth KataBajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (Együtt-PM) szövetség vezetője - miután tárgyalt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) vezetőivel hétfőn, Budapesten - bejelentette, hogy jövőre jelentős, az inflációt legalább 15 százalékkal meghaladó béremelést szeretnének elérni a pedagógusoknak.
Szerző(k): MTI