A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) azt várja a kormánytól, hogy hozzon döntést az oktatásban dolgozók béremeléséről - idézi az MTI a tanács szerdai közleményét.
Szerző(k): Szabó DánielA magyar gazdaság és társadalom fejlődési irányairól beszéltek pénteken a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) ülésén, ahol a pedagógusbérek is szóba kerültek - írja a 24.hu.
Szerző(k): Szász PéterNyáron módosították a köznevelési törvényt, és bár ennek közép- és általános iskolákat érintő részét már sokat kritizálta a szakma, az óvodákat érintő módosítások felett elsiklott. Pedig pont a legfontosabb jogokat veszik el az önkormányzatok által felügyelt intézményektől, nehéz helyzetbe hozva mind a szülőket és a gyerekeket, mind a pedagógusokat. Több óvodapedagógus is arra gyanakszik, hogy hasonló központosítást készít elő a kormány, mint tette a Klebelsberg Központ létrehozásakor. Sokan azt mondják, ha ezt meglépik, elhagyják a pályát. A bizonytalanságot fokozza, hogy a szakmai szervezetekkel még csak nem is egyeztetnek.
Szerző(k): Szabó DánielDupla lakatot tenne a pedagógusok szájára egy tankerület vezetősége, még azt is megtiltatnák a tanároknak, hogy munkaviszonyuk megszűnése után beszéljenek a fizetésükről.
Szerző(k): Komócsin SándorA 15 éves magyar alulteljesítő diákok aránya 2018-ben sokkal nagyobb volt több tárgyból is, mint az uniós átlag. Az Európai Bizottság most közzétett országjelentése azért különösen elkeserítő, mert a 9 évvel ezelőtti felmérésnél még az uniós átlag körüli, illetve annál is kisebb arányban volt ez jellemző a magyar diákokra - idézi az adatokat a 24.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaHa a kormány a magyar közoktatás napjáig - november 22-ig - nem teljesíti a követeléseket, akkor a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) őszre tüntetést, ha "ez sem elég", 2020 januárjára országos sztrájkot szervez. Erről a szakszervezet kongresszusán döntöttek - mondta a PSZ elnöke hétfőn, budapesti sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Szepesi AnitaHiába végez elvileg több óvodapedagógus évente Magyarországon, mint amennyi állást hirdetnek, a pálya nem vonzó, a munkaerőhiány pedig egyre nagyobb gondot okoz - hangzott el az RTL Klub híradójában.
Szerző(k): Szász PéterMiközben a kormány szerint nincsen semmi gond, van elég tanár a magyarországi iskolákban, csak a nyári vakáció alatti mozgások miatt megugrik az álláskeresők száma, a szakszervezetek szerint gigantikus tanárhiány van az országban.
Szerző(k): Komócsin Sándor