Azok a vakcinák, amelyeket az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezett, biztonságosak . mondta Rusvai Miklós víruskutató az M1-en. Az oltóanyagok minden esetben a betegség kialakulása és súlyos - akár halállal végződő - lefolyása ellen védenek.
Szerző(k): Domokos ErikaA Pfizer-BioNTech koronavírus-vakcinájának egy ampullájából öt embert lehetne beoltani, Magyarországon viszont volt már, hogy 6-7 érintett is kapott belőle. A magyaros gógyi azonnal felismerte a lehetőséget, de néhány hét alatt az Európai Gyógyszerügynökség már áldását is adta rá. Elenyésző kockázatok vannak, viszont így 20-40 százalékkal is több embert immunizálni lehet, a módszer titka a fecskendőkön múlik.
Szerző(k): Szabó DánielKedden két újabb vakcina szállítmány érkezeik, az eddig 79 ezer ember oltására elégséges oltóanyagot a ma beadottakkal lényegében ki is használják az egészségügyben. Az operatív törzs napi tájékoztatójából kiderült, a Pfizer hetente, a Moderna kéthetente küld vakcinát, így már az első vonalban dolgozó rendvédelmi dolgozók oltását is elkezdték előkészíteni.
Szerző(k): Rácz GergőKomoly fejfájást okozhat a koronavírus-járvány elleni küzdelemben az, hogy sok helyen pont az egészségügyi dolgozók szkeptikusak a vakcinával szemben.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásTovábbi 300 millió Pfizer-vakcinára kötött szerződést az Európai Unió - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.
Szerző(k): Domokos LászlóNem az a fontos, hogy mivel oltassunk, hanem az a fontos, hogy oltassunk, ez egy nagyon nagyon fontos kérdés - mondta Jakab Ferenc virológus az ATV Híradónak.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz oltási stratégia első körét nagyjából két hét alatt lezavarták, abban az értelemben, hogy elkezdődött a második kör, a szociális szférába tartozók oltása. Ha marad az eddigi tempó és a korábban vázolt tervek szerinti haladnak, valamint az oltóanyag-szállítmányok is az eddigi ütemben érkeznek az országba, akkor január végén akár a harmadik csoport, a 60 évnél idősebbek oltása is megkezdődhet - írja összefoglalójában a G7.
Szerző(k): Szepesi AnitaNovák Hunor gyerekorvos "átlagos" orvosként próbált regisztrálni koronavírus-oltásra, de mint Facebook-posztjából kiderül, nem járt sikerrel.
Szerző(k): Szepesi Anita