Helyt adott a Volkswagen dízelbotrányával kapcsolatban a társaság főrészvényese, a Porsche SE befektető társaság ellen benyújtott kártérítési keresetnek a stuttgarti tartományi bíróság polgári tanácsa - adta hírül az MTI hírügynökségi forrásokra hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaEddig is olcsók voltak az európai részvények, de most már igazán nagyon olcsókká váltak és érdemes lehet beszállni ezekbe, ha már az amerikai rallyról lemaradtunk - derül ki a Bloomberg összefoglalójából. Valóban ráférne az európai tőzsdékre egy masszív emelkedés.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásPorsche bejelentette, hogy nem gyártanak több dízelautót, ehelyett inkább a benzines, az elektromos és a hibrid modellekre fognak koncentrálni – írja az Index.hu a BBC nyomán.
Szerző(k): Szász PéterA Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) által tisztán elektromos autókra kiírt, 9 milliárd forint keretösszegű nyílt közbeszerzést a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft., valamint a Gablini Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyerte.
Szerző(k): Németh GézaNagy nyereséget hozott a Volkswagen főrészvényesének, a Porsche SE befektetési társaságnak is az autóipari konszern jó eredménye - jelentette be pénteken a Porsche SE.
Szerző(k): Szabó DánielTörténelmi mélypontra süllyedt a múlt héten a Deutsche Bank részvényeinek árfolyama, a jelek szerint a más területeken kiváló németek a bankjaikkal eléggé szerencsétlenkednek. A Financial Times szerint direkt csinálják.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz új autók értékesítésének átmeneti korlátozására kényszerült a Porsche, a német gyártó pénteki közleménye alapján a fennakadást az okozta, hogy a vártnál nehezebb a felkészülés az üzemanyag-fogyasztási és a károsanyag-kibocsátási értékek megállapítására szolgáló új nemzetközi szabványra (WLTP).
Szerző(k): K. Kiss GergelyA márka városi terepjárót károsanyag-kibocsátási manipuláció miatt kell visszarendelni - írja az MTI a német közúti közlekedési hatóság (KBA) pénteki közlése alapján.
Szerző(k): Szabó Dániel