A Goldman is részt vesz a Romgaz listázásában.
Szerző(k): Túrós-Bense LeventeAz MNV Zrt. az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Avtv.) 3. § 5. pontja és 26. § -a, valamint az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény (Vtv.) 5. § (1) bekezdésében foglaltak alapján - a közelmúltban kézhez vett, nagyszámú megkereséseknek is eleget téve - a nyilvánosság számára hozzáférhetővé teszi a korábbi kormány idején a Budapest Airport Zrt. privatizációja során kötött szerződések másolatait.
Szerző(k): InforádióElkészült Budai Gyula elszámoltatásügyi kormánybiztos összefoglaló jelentése a MÁV háttérintézményeinek privatizációjáról és a vasúttársaság más jogügyleteiről. Budai Gyula 15 ügyben vélelmez visszásságot, ami megállapítása szerint csaknem 15 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a MÁV-nak.
Szerző(k): MTI-EcoAz orosz kormány egy “adómanőveren” dolgozik, és luxusadó bevezetését tervezi – közölte Vlagyimir Putyin miniszterelnök.
Szerző(k): Barabás T. JánosNémeth Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 110 millió forint plusz áfa összértékű keretszerződést kötött négy ügyvédi irodával az 1989 óta kötött privatizációs szerződések felülvizsgálatára, külön hangsúlyt helyezve a szerződések környezet- és természetvédelmi, kulturális örökségvédelmi pontjainak betartására - írja a Népszabadság.
Szerző(k): MTI-EcoÚjra indítják a több mint egy éve halogatott orosz nagyprivatizációs programot, amitől a kormány 200 milliárd dolláros bevételt remél.
Szerző(k): Barabás T. JánosÚjra indíthatják a lengyel Lotos privatizációját, a részletek azonban még kérdésesek.
Szerző(k): Deák BálintA cseh Unimex érdekeltségébe tartozó Travel Service kidolgozta az üzleti tervét a Malév átvételére, és azt elküldte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba - tájékoztatta Farkas Attila, a cég magyarországi képviselője a Népszabadságot.
Szerző(k): NAPI