A romániai gazdasági média sajtómunkásai utánajártak annak, hova kerül a multinacionális vállalatok Romániában elért profitja, és arra jutottak, hogy az ország jól járna az egységes globális minimumadó bevezetésével.
Szerző(k): Komócsin SándorOlyan mértékű rettegés uralkodik a profi befektetési szakemberek körében, amilyenre ebben a generációban még nem volt példa - derül ki a Nank of America alapkezelői felméréséből. Ilyen hangulatban azonban nehéz esni.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásLengyelországban nem egyszerűen nyereségessé vált a szénbányászat az árupiacok ismert zavarai miatt, hanem szárnyalni kezdett. Egy évvel ezelőtt még masszív veszteséget termeltek a lengyel bányavállalatok.
Szerző(k): Komócsin SándorRecesszióba kerül Németország gazdasága két vezető gazdaságkutató intézet csütörtökön megjelent előrejelzése szerint, és súlyos nehézségekre számít Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter is, aki ugyancsak csütörtökön a szövetségi parlamentben (Bundestag) azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök támadást indított a német gazdasági rendszer ellen.
Szerző(k): Szász PéterAz idei nyereség a Deloitte számításai szerint 199 milliárd dollár lesz, ez a tavalyi 104 milliárdhoz, és a tavalyelőtti 16 milliárdhoz képest drasztikus emelkedés. Az LNG-szektor is termeli a profitot, bár az előttünk álló európai tél átvészelését ez még nem könnyíti meg.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonAz infláció, a megugró energiaárak és a recesszió veszélye ellenére a második negyedévben annyi osztalékot vettek ki a tőzsdei cégekből a részvényesek, mint még soha. A nagy pénzosztást az energetikai cégek, az autóipari vállalatok és a feltörekvő piaci cégek vezették.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Tencent Holdings Ltd. kínai internetes óriás adózott eredménye 56 százalékkal, 18,62 milliárd jüanra (2,74 milliárd dollárra) esett a június végével zárult második negyedévben az előző év azonos időszakában mért 42,59 milliárd jüanról.
Szerző(k): Szász PéterAz évente több mint százezer tonna poliszilíciumot gyártó Daqo szerint ők nem tehetnek semmiről, az árak emelkedtek
Szerző(k): Szabó M. István