Felére csökkentek a Ferrari eladásai a második negyedévben, közel megfeleződött a sportkocsigyár értékesítési árbevétele is és töredékére esett a nyeresége a járványügyi korlátozások és termelésének mintegy két hónapnyi leállítása miatt. A Ferrari emiatt kissé csökkentette éves eredmény előrejelzését is a hétfőn közzétett mérlegbeszámolója szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Amazon internetes kereskedelmi vállalat soha nem látott profitra tett szert az év második negyedében, vagyis a koronavírus-járvány alatt - jelentette be csütörtök este Jeff Bezos, a vállalat alapítója és vezetője.
Szerző(k): Szabó DánielCsökkent, de az elemzők által vártnál így is nagyobb lett a legnagyobb amerikai dohányipari cég, az Altria csoport negyedéves profitja.
Szerző(k): Szepesi AnitaNőtt a Lockheed Martin Corp., a Pentagon első számú fegyverszállítójának bevétele és profitja a második negyedévben, egyebek között az F-35-ös harci repülőgépei iránti kereslet növekedésének köszönhetően.
Szerző(k): Szepesi AnitaA svéd Ericsson távközlési óriás negyedéves adózott eredménye 43,3 százalékkal, működési eredménye pedig 18 százalékkal nőtt az idei második negyedévben a tavalyi azonos időszakkal összevetve.
Szerző(k): Szepesi AnitaJelentősen, 23 százalékkal nőtt a Samsung Electronics működési nyeresége a második negyedévben.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Opel kivételével emelkedő bevétellel működtek a nagy magyarországi autó- és motorgyárak, és a Suzuki kivételével jelentős mennyiségű osztalékot vettek ki belőlük a tulajdonosok.
Szerző(k): Szász PéterEgy év alatt 5,5 milliárd forinttal nőtt a Herceghalmi Kereskedőház Zrt. árbevétele. A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó anyagbeszerző cégénél az átlagos nettó fizetés tavaly 520 ezer forint volt - derül ki a tavalyi cégbeszámolóból.
Szerző(k): Szabó Dániel