A kormány pár nappal ezelőtt egy kormányrendelet-módosítással megszüntette a névtelen adományozás lehetőségét a civil szervezetek számára, majd - a döntés átgondoltságát mutatva - egy Facebook-posztban jelentették be, hogy csak az 500 ezer forint feletti összegekre vonatkozik majd a bevallási kötelezettség. A Pulzus kutató - lapunk megbízásából készített - felmérése szerint az adományozó magyarok egy jelentős része látja, hogy mi a kormány célja a döntéssel, a legtöbben pedig eddig is névvel adományoztak.
Szerző(k): Szász PéterA megkérdezett magyarok túlnyomó többsége, 80 százaléka szerint szükséges az a drasztikus károsanyag-kibocsátás-csökkentés, amelyről az Európai Parlament döntött. A szakértők egy része ennél is nagyobb vágást tartana szükségesnek, de azzal a válaszadók alig 7 százaléka ért egyet itthon - derül ki a Pulzus Kutató és a Napi.hu közös reprezentatív felméréséből.
Szerző(k): Szabó DánielCsaknem 30 év után Szlovákiában megbolygatták a kommunizmus utáni nyugdíjrendszert: döntöttek arról, hogy a kommunista állampárt magas rangú kiszolgálóinak nyugdíját csökkentik. Magyarországon korábban az merült fel, hogy az áldozatokat kompenzálják inkább emeléssel, jelenleg pedig a többség a két javaslatot egyszerre támogatná. A Napi.hu és a Pulzus Kutató reprezentatív mérése szerint 70 százalék tenne igazságot a kommunizmus miatti egyenlőtlenségben.
Szerző(k): Szabó DánielTízből egy embernek elég kevesebb mint 500 ezer forint tartalék, a válaszadók harmada viszont ennek legalább a négyszeresére tartana igényt biztonsági háló gyanánt - derült ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített friss, reprezentatív közvélemény-kutatásból.
Szerző(k): Csernátony CsabaLassan elkezdtek visszatérni az irodisták a munkahelyeikre. A fővárosban lassabb, a megyeszékhelyeken gyorsabb a folyamat, a fiatal felnőttek és a felsőfokú végzettségűek többsége még mindig főleg otthonról dolgozik. A 60 év fölöttiek és a nők viszont a jelek szerint kevésbé nélkülözhetőek az irodákban.
Szerző(k): Herman BernadettCsak a fiatalok, a középfokú végzettséggel bírók és a falusiak szűk többsége támogatja az Orbán Viktor kormányfő által bejelentett új, családosoknak járó támogatást, az szja-visszatérítést. A magyar választókorú lakosság 52 százaléka valamilyen megfontolásból, de ellenzi a javaslatot - derül ki a Napi.hu és a Pulzus Kutató legújabb reprezentatív felméréséből.
Szerző(k): Szabó DánielApró előnnyel vezet a dm a Rossmann előtt a magyar vásárlók körében, ám a nők inkább az utóbbit favorizálják - derül ki a Napi.hu számára a Pulzus Kutató által készített friss közvélemény-kutatásból.
Szerző(k): Csernátony CsabaÚgy tűnik, nemcsak városi legenda, hogy meghíztunk a járvány hónapjai alatt, a magyarok több mint fele, 56 százaléka tényleg felszedett valamennyit az elmúlt évben. A 6 kilót is meghaladó pluszsúly főleg a férfiakra jellemző, a súlyukat megőrzők pedig legnagyobb arányban a 60 éven felüli korosztályból kerültek ki. Fogyásról inkább a 18-39 év közöttiek, a diplomások és a budapestiek számoltak be az átlagnál nagyobb arányban - derül ki a Napi.hu és a Pulzus Kutató friss, reprezentatív felméréséből.
Szerző(k): Szepesi Anita