A koronavírus elleni vakcinázás felgyorsítását, a környezetvédelmet, az oktatás megerősítését, valamint a dolgozók és vállalkozók támogatását jelölte meg egyebek között legfontosabb törekvéseinek az új olasz kormány megalakításával megbízott Mario Draghi, aki a pártokkal tartott konzultációk második körét kedden zárta le - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA német kormányt támogató nagykoalíció kisebbik pártja, a szociáldemokrata SPD akcióba kezdett Angela Merkel kancellár és a hozzá hasonlóan a CDU-hoz tartozó Jens Spahn egészségügyi miniszter ellen az oltások késlekedése miatt. Ezzel nem kis kockázatot vállaltak.
Szerző(k): Komócsin SándorBenyújtották képviselőjelöltjeik listáját a pártok a március 23-i választásokra Izraelben, jelentős változások történtek a tömörülésekben - írja az MTI a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet nyomán.
Szerző(k): Szász PéterJack Ma, az Alibaba alapító elnöke három hónapos eltűnés után tért vissza a nyilvánosság elé. A kínai vezetéssel korábban vitában álló milliárdos mostantól a jótékonyságra kíván koncentrálni. Nem ő az első ilyen Kínában.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz alaptörvénnyel ellentétes törekvések gyanúja miatt megfigyelés alá veheti a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű pártot, a szövetségi parlament (Bundestag) legnagyobb ellenzéki erejét. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap keddi beszámolója szerint napokon belül hivatalos döntést hozhatnak erről - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaGiuseppe Conte nem készül lemondásra abban az esetben sem, ha a parlamentben nem szerez abszolút többséget a hétfőn és kedden esedékes bizalmi szavazáson azt követően, hogy a Matteo Renzi vezette Élő Olaszország (IV) párt visszavonta minisztereit - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA Fidesz pártalapítványa több mint 800 millió forintért vett irodákat Brüsszel legfrekventáltabb pontján, az unió főterének nevezett Schuman téren - értesült a hvg360. Mindezt vélhetően a kedvezőbb adózás miatt céges ügylet keretében. Az ingatlant eladó cég egy új magyar milliárdoshoz, Jellinek Dánielhez köthető.
Szerző(k): Domokos ErikaBajban van a német kormánykoalíció nagyobbik pártja, a CDU, miután a pártelnök-választás előtt egyik jelölt sem mondható olyan népszerűnek, hogy nyugodtan elindulhatnának vele kancellárjelöltként a 2021. szeptemberi parlamenti választáson.
Szerző(k): Komócsin Sándor