Új irányra, új politikára és új vezetőkre van szüksége az országnak Szél Bernadett, az LMP társelnöke szerint, akit szombaton miniszterelnök-jelöltté választott a párt kongresszusa - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Demokratikus Koalíció (DK) koordinált egyéni jelöltállítást javasol és önálló listát állít a 2018-as választásokra - közölte az ellenzéki párt szombaton az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos LászlóA négy évvel ezelőttinél jóval több párt alakul Magyarországon nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy megpróbálják megszerezni a választások kapcsán kapható százmillió forintos nagyságrendű támogatást, amelyet nem kell visszafizetniük.
Szerző(k): Komócsin SándorKampányfelkészülési célból 25 millió forintos, piaci alapú hitelt vett fel az Együtt számlavezető bankjától, az OTP Banktól - adta hírül a párt.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Országgyűlés hétfőn fejezi be első őszi ülését, a képviselők kérdésekkel és azonnali kérdésekkel fordulhatnak a kormány tagjaihoz - számol be az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaAngela Merkel a választási kampányban egy idegsebész óvatosságával próbálta kezelni azt a veszélyt, hogy konzervatív pártszövetségétől, a CDU/CSU-tól elcsábítja szavazói jelentős részét az euroszkeptikus, nacionalista Alternatíva Németországnak (AfD) párt.
Szerző(k): Komócsin SándorA nagyobb ellenzéki pártok egyetértenek abban, hogy szükség van a nyugdíjrendszer reformjára, a minimális juttatás emelésére - derült ki a Nyugdíjasok Országos Szövetségének pártelnöki fórumán.
Szerző(k): Domokos LászlóA korábban jósoltnál is nehezebben alakíthat kormány Angela Merkel, ha pártja megnyeri a parlamenti választásokat szeptember végén. Akik regnálása 12 évében koalícióra léptek vele, nem akarnak folytatást, márpedig abszolút többség híján szüksége lehet egy vagy két partnerre.
Szerző(k): Komócsin Sándor