Kétmillió dolláros bírsággal sújtotta az ExxonMobil olajipari konszernt a washingtoni pénzügyminisztérium az Oroszországra kivetett szankciók megsértése miatt még abban az időben, amikor a jelenlegi külügyminiszter, Rex Tillerson volt a cég vezérigazgatója - írja az MTI.
Szerző(k): K. Kiss GergelyIvan Pilny kedden hivatalba lépett cseh pénzügyminisztert kellemetlen meglepetés érte: elődje, Andrej Babis nem hagyott pénzt a költségvetésben. Csehországban így vagy úgy, de még az idén választások lesznek. Akár két hónapon belül előrehozott, vagy októberben rendes szavazást írnak ki.
Szerző(k): Szabó DánielMilos Zeman cseh államfő szerdán visszahívta hivatalából Andrej Babis pénzügyminisztert, és a tárca élére Ivan Pilnyt (képünkön) nevezte ki - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterAz amerikai pénzügyminiszter szerint az egészségügyi ellátórendszerről folyó kongresszusi viták miatt egyelőre késik az adórendszer nagyszabású átalakításról szóló tervek végrehajtása. Robert Mnuchin szerint ugyanakkor az Egyesült Államok nem kíván valutaháborúba keveredni más gazdaságokkal, annak ellenére sem, hogy Donald Trump elnök túl erősnek tartja a dollárt.
Szerző(k): Domokos LászlóVárhatóan egy lépéssel közelebb kerül Görögország ahhoz, hogy újabb külső pénzügyi segítségre szoruljon az eddigi három segélycsomag után, ugyanis nincs egyezség az athéni kormány és az országot hitelező eurótagállamok között a további teendőkről.
Szerző(k): Komócsin SándorA Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok jogainak biztosítására meglesz a garancia a brexit után is, csak később - mondta George Osborne a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadásában. A volt brit pénzügyminiszter a soron következő európai választásokról beszélve a franciát tartotta a legfontosabbnak, amelynek kimenetele komolyan befolyásolhatja Európa jövőjét.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaIrán és Magyarország gazdasági és energetikai együttműködéséről, a két ország vállalatainak beruházásairól egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök Ali Tajebnia iráni gazdasági és pénzügyminiszterrel Budapesten - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden az MTI-t.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHiába zárta le az ország 15 éve húzódó pénzügyi válságát az egy éve kinevezett argentin pénzügyminiszter, Mauricio Macri elnök menesztette. Az elmúlt 12 hónapban megszüntették a gáz, a víz és az áram ártámogatását, az infláció 40 százalék, a GDP közel ötszázalékos esésben van.
Szerző(k): Economx