pénzügyminisztérium

05.
22.
15:15
Tízmilliárdos támogatást kapott, de még veszteséges a Viresol keményítőgyár

Tízmilliárdos támogatást kapott, de még veszteséges a Viresol keményítőgyár

Az elmúlt években 11 milliárd forintos támogatás és 30 milliárdos hitel (Eximbank, MKB, Budapest Bank) is segítette a Viresol búzából keményítőt előállító gyárának létrehozását és működését. Tavaly jelentősen, tízmilliárddal nőtt a főként nyugati exportra termelő visontai cég árbevétele, de a búza- és energiaárak jelentős emelkedése és a fizetendő kamatok miatt kétmilliárdos veszteséget termelt. Év közben 3,8 milliárdos tőkepótlást is kapott.

Szerző(k): Domokos Erika
05.
19.
10:00
Varga Mihály: júniusra elkészül a 2023-as büdzsé, jöhetnek a különadók

Varga Mihály: júniusra elkészül a 2023-as büdzsé, jöhetnek a különadók

Április 4-én megkezdte a Pénzügyminisztérium a jövő évi költségvetés kidolgozását, amit meg is vitathat a parlament – mondta Varga Mihály. Az elterjedt vélekedéssel szemben a magas infláció nem jelent többletbevételt az államnak, sőt a körülmények miatt takarékoskodni kényszerül - mondta a pénzügyminiszer az újrázását meglapozó bizottsági meghallgatásán.

Szerző(k): Rácz Gergő
05.
13.
17:13
Nyár közepére lesz új költségvetés

Nyár közepére lesz új költségvetés

Megmarad az előrehozott számítás – mint arról Varga Mihály pénzügyminiszter beszámolt.

Szerző(k): Rácz Gergő
05.
09.
11:56
Nem csökken továbbra sem a költségvetés hiánya

Nem csökken továbbra sem a költségvetés hiánya

A központi alrendszer április végéig 2635,6 milliárd forintos hiánnyal zárt a legújabb adatközlés szerint. Idén 4,9 százalékos hiánnyal számol a gazdasági kormányzat, majd a következő években folyamatos mérséklődésre.

Szerző(k): Rácz Gergő
05.
05.
09:35
Maradhatnak az elavult pénztárgépek, engedékeny lesz a kormány

Maradhatnak az elavult pénztárgépek, engedékeny lesz a kormány

Továbbra is használatban maradhatnak azok a pénztárgépek, amelyek nem rendelkeznek érvényes forgalmazási engedéllyel. Az érintett vállalkozóknak 5 évük volt a váltásra, a Pénzügyminisztérium mégis elnézőnek bizonyul.

Szerző(k): Rácz Gergő
05.
05.
08:44
Kínos részlet derült ki a minisztériumi korrupciós botrányról

Kínos részlet derült ki a minisztériumi korrupciós botrányról

Egyetlen kormánytanácsosnál találták meg a pénzügyminisztériumi korrupciós botrányban lefoglalt pénz túlnyomó részét a nyomozók, aki azt állította, hogy a közel 200 millió forint a mamája megtakarítása.

Szerző(k): Komócsin Sándor
04.
29.
19:16
Idén botlik egy nagyot a magyar gazdaság, jövőre megint minden sínen lesz a kormány szerint

Idén botlik egy nagyot a magyar gazdaság, jövőre megint minden sínen lesz a kormány szerint

Gyors növekedéssel számol idén is a gazdasági kormányzat, noha 2022-ben a korábban reméltnél alacsonyabb bővüléssel kell beérni. A legújabb költségvetési kitekintő szerint idén a vártnál nagyobb ütemben lehet csökkenteni a hiányt és az államadósságot is, jövőre pedig visszaállhat a háború kitörését megelőző pálya.

Szerző(k): Rácz Gergő
04.
25.
22:14
Szentkirályi Alexandra elárulta, mekkora lehet az évközi nyugdíjemelés

Szentkirályi Alexandra elárulta, mekkora lehet az évközi nyugdíjemelés

"Az év eleji 5 százalékos növekedést nyáron egy újabb, 2-3 százalékos nyugdíjemelés követheti. Nem hagyjuk, hogy a magyar emberek, nyugdíjasok fizessék meg a háború árát" − írta meg a Facebookon Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Szerző(k): Tér Diána
04.
22.
18:59
Előzetes letartóztatásba kerültek a magyar minisztériumok korrupt munkatársai

Előzetes letartóztatásba kerültek a magyar minisztériumok korrupt munkatársai

Öt embert letartóztatásba, egyet pedig bűnügyi felügyelet alá helyezett a pályázatokkal kapcsolatos hivatali vesztegetés ügyében a Budai Központi Kerületi Bíróság pénteken. Az érintettekről a héten derült ki, hogy a Miniszterelnökség és a Pénzügyminisztérium munkatársai voltak. A vád szerint jelentős összegben fogadhattak el kenőpénzt azok a minisztériumi dolgozók, akik magyar állami és európai uniós támogatással finanszírozott GINOP-pályázatokon ígértek kedvező elbíráslást a pályázóknak. Az igényelt támogatások összértéke tízmilliárd forint volt. A nyomozók hivatalos személyektől több mint 200 millió forint készpénzt és nagy értékű vagyont foglaltak le

Szerző(k): Szabó Dániel