Annyi a kockázat, hogy jó eséllyel nem teljesülnek a Covid-19 előtt meghatározott költségvetési célok a következő években sem – mondta a Pénzügyminisztérium szakterületi államtitkára. Banai Péter Benő szerint szükséges csökkenteni az államháztartási hiányt és az adósságot, de a gyors mérséklésnek sokkal nagyobb lenne a gazdasági kockázata, mint egy fokozatos, támogató hiánypályának.
Szerző(k): Rácz GergőBenyújtotta a kormány a jövő évi adómódosítási javaslatait a parlamentnek, amely számos adó- és járulékfajta mérséklését tartalmazza. A babakörvény állami támogatása duplájára nő.
Szerző(k): Komócsin SándorMegerősítette idei éves növekedési várakozását a gazdasági kormányzat, miután a piaci konszenzustól elmaradó adatokat közölt a statisztikai hivatal. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint az adat azt mutatja, belső intézkedésekkel sikerült ellensúlyozni a kedvezőtlen külső hatásokat.
Szerző(k): Rácz GergőAz eddig meghozott intézkedések következményeként a központi költségvetés 2922,2 milliárd forintos hiánnyal zárt október végén. A gazdasági kormányzat szerint minden támogatásra biztosított a keret, miközben visszaestek a központi bevételek.
Szerző(k): Rácz GergőÁtadta a Bioextra Zrt. és a Nordfilm Packaging Kft. egészségipari fejlesztéseit pénteken Varga Mihály Hatvanban.
Szerző(k): Tér DiánaKözleményben hívta fel a figyelmet a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) arra, hogy milyen problémák merülhetnek fel a kormány által meghirdetett személyijövedelemadó-visszatérítésnél. Több dolog is tisztázatlan a könyvelők szerint, és a magyar állam is perelhető lesz. A szervezet 10 pontos javaslatot és egyeztetési kezdeményezést juttatott el a Pénzügyminisztériumhoz, de válasz nem érkezett.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Európai Unió két ügyben is elfogadta a kormány adóügyi érveit, így továbbra is visszaigényelhető az áfa fele a bérelt autóknál, és biztosított marad a tisztességes vállalkozások és költségvetés védelme a fizetésképtelen cégekkel szemben is - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Szerző(k): Csernátony CsabaÉrvényesültek a magyar kormány szempontjai a nemzetközi tárgyalások során a pénzügyminiszter szerint.
Szerző(k): Rácz Gergő