Jelentős összegű hitelszerződést kötött a Raiffeisen Bank Zrt. a Samsung SDI Magyarország Zrt-vel, az elektromos autókba kerülő akkumulátorokat gyártó ipar egyik legfontosabb piaci szereplőjével. A tranzakció értéke 200 millió euró (mintegy 65 milliárd forint) - adta hírül a pénzintézet.
Szerző(k): Domokos LászlóA közép- és kelet-európai régió és a balti térség bankszektorának teljesítményét az utóbbi időben a stabilitás jellemezte: az eszközállomány minősége javult, a tőkemegfelelés szilárd volt, a jövedelmezőség pedig nőtt 2017-ben - adta hírül a Deloitte Zrt.
Szerző(k): Szabó DánielHa csak a hazai cégek fundamentumain múlik, akkor nem rosszak a Budapesti Értéktőzsde kilátásai. A nagy tőzsdei cégek harmadik negyedéve nem sikerült rosszul, s az árfolyamok is lemaradásban vannak. Ha sikerül ezt ledolgozni, könnyen emelkedés jöhet.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Raiffeisen Bank elemzői a következő években a gazdasági növekedés lassulásával számolnak: míg az idén várakozásuk szerint a GDP bővülési üteme meghaladja majd a 4 százalékot, jövőre ez szám 3,5 százalékra, 2020-ra pedig 2,0 százalék feletti értékre mérséklődik - mondta Török Zoltán, a pénzintézet vezető elemzője.
Szerző(k): Szász PéterA HB Reavis nemzetközi ingatlanfejlesztő vállalat bejelentette, hogy a Raiffeisen Bank az Agora Budapestbe költözik.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA szükséges hatósági engedélyek megszerzésével sikeresen lezárult az Aegon Hitel Zrt. értékesítése. A vállalatot a nem teljesítő hitelállományával együtt az Intrum Justitia Zrt. vásárolta meg - adta hírül a társaság.
Szerző(k): Domokos LászlóElemzők által vártnál magasabb lett a Raiffeisen Bank International (RBI) osztrák pénzintézet negyedéves nyeresége az idei második negyedévben, a vártnál jobb eredményhez hozzájárultak a kelet-európai térség kedvező gazdasági folyamatai - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaAz MNB összesen 24 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra a felügyeleti vizsgálata során feltárt nagy számú adatszolgáltatási, valamint az ügyletminősítéshez kapcsolódó szabályzati hiányosság miatt, s kötelezte a hitelintézetet a jogsértések megszüntetésére. A jegybank továbbra is kiemelt szigorral lép fel a pénzügyi intézmények esetleges adatszolgáltatási hiányosságai miatt - adta hírül a jegybank.
Szerző(k): Domokos László