Miközben a török államfő az EU-val egy éve kötött menekültügyi megállapodás felmondásával fenyegetőzik, emberjogi szervezetek bírálják az egyezményt káros humanitárius mellékhatásai miatt. Egyesek Putyin orosz elnök manipulációját látják az EU-török feszültség mögött.
Szerző(k): Komócsin SándorA hétvégén Hollandia két török politikusnak sem engedte meg, hogy az országban Recep Tayyip Erdogan elnök alkotmánymódosítása javaslata mellett kampányoljanak. Azóta Ankara kétszer is bekérette a holland diplomáciai ügyvivőt, míg Rotterdamban és Amszterdamban is tömegek tüntettek a korlátozások miatt.
Szerző(k): Szabó DánielAz orosz cégek ellen el kellene törölni a nyugati szankcióktól és korlátozásoktól - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök a legfelső szintű orosz-török együttműködési tanács pénteki moszkvai ülésén az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaDonald Trump amerikai elnök első - később lemondatott - nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Flynn a török kormány lobbistája volt - ezt az információt közölték csütörtökön az amerikai médiumok.
Szerző(k): Papp ZsoltAz elmúlt hónapokban kiéleződött a török-német viszony és a német városok illetékesei megakadályozzák, hogy a török politikusok Németországban kampányoljanak az április 16-i, török alkotmánymódosításról, az elnöki rendszer bevezetéséről szóló népszavazás előtt - jelentette ki Egeresi Zoltán Törökország szakértő az M1-en.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanFelháborodva fogadták a német parlamenti (Bundestag-) pártok körében vasárnap Recep Tayyip Erdogan újabb Németországnak címzett bírálatát, amelyben a török államfő a nácizmust idéző gyakorlatnak nevezte, hogy több városban helyi illetékesek megakadályozták török miniszterek kampányrendezvényeit.
Szerző(k): Szepesi AnitaHivatalosan is megkezdte az elnöki rendszer bevezetése melletti kampányát a török kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) szombaton a fővárosi Ankara Arénában. Az alkotmánymódosításról döntő népszavazást 50 nap múlva, április 16-án tartják Törökországban.
Szerző(k): Papp ZsoltA török államfő évek óta dédelgetett álma, hogy elnöki rendszert vezessen be országában. Erősebb és egyszerűbb kormányzásra hivatkozik, de még a saját pártjában is sokan úgy tartják, csak önkényuralomhoz vezetne a prezidenciális berendezkedés. Törökország gazdasága a tavaly júliusi puccskísérlet után beragadt, egy újabb politikai válság pedig recesszióba fordíthatja. A líra mélyponton és nem látszik a kiút. Erdogan kedden hivatalosan is elkezdett kampányolni az ország átszabásáért, a közvélemény-kutatók szerint egyelőre vesztésre áll.
Szerző(k): Szabó Dániel