\"A játék végéhez ért\" Törökország 53 éve húzódó európai uniós csatlakozási folyamata, nyílt beszédre várunk, nem szükséges köntörfalazni - mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton Ankarában a parlamenti ülésszak kezdetén tartott beszédében.
Szerző(k): MTIAz ENSZ Közgyűlésének New York-i ülésszakán részt vevő török küldöttség a szíriai és az iraki válság, a terrorizmus elleni a harc, valamint a júliusi puccskísérlet témáit veti fel majd - jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn az isztambuli Atatürk repülőtéren, mielőtt maga is elutazott a rendezvényre.
Szerző(k): MTIA török kormány vasárnap eltávolított tisztségéből huszonnégy önkormányzati vezetőt, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű szeparatista szervezetet állítólagos támogatóit, és újakat jelölt ki a helyükre - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Szerző(k): MTITanár nélkül maradhat másfél millió török diák az őszi félévben - írta szombaton a Posta című török napilap.
Szerző(k): MTISikeresen halad az észak-szíriai török katonai offenzíva, 400 négyzetkilométernyi területet tisztítottak meg az Iszlám Állam és a kurd Népvédelmi Egységek fegyvereseitől. Ezt maga Recep Erdogan jelentette be – írja az Index.
Szerző(k): EconomxA terrorizmus elleni közös harc fontosságáról egyeztetett telefonon Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Szerző(k): MTICsütörtökre elfoglalták a török erők és az általuk támogatott szíriai felkelők a török határ szíriai oldalán fekvő Dzsarablúszt, amelyet eddig az Iszlám Állam (IS) ellenőrzött. A légicsapásokkal egyidőben a török tankok is átlépték a határt. Csütörtökön újabb tankok mentek át Szíriába - számolt be az Index.hu.
Szerző(k): MTIVlagyimir Putyin orosz elnök augusztus 31-én Antalyába utazik, hogy ott a török-orosz barátságos labdarúgó mérkőzés alkalmából találkozzon Recep Tayyip Erdogan török államfővel - közölték az elmúlt napokban török sajtóforrások.
Szerző(k): MTI