Robbanás történt a brüsszeli Schaerbeek nevű negyedben egy rendőrségi razzia során - jelentette a Belga hírügynökség pénteken. A rendőrségi akció délután három óra után fejeződött be, egy embert lelőttek.
Szerző(k): MTIEgy rendőri jelentésben már december elején szerepelt a címe annak a lakóháznak, amely hónapokon át a tavalyi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezője, az előző héten őrizetbe vett Salah Abdeslam búvóhelyéül szolgált - közölte pénteken a belga sajtó.
Szerző(k): InforádióA Budapesti Nyomozó Ügyészség üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, bűnszövetségben elkövetett zsarolás kísérlete, hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt öt személlyel - köztük két volt rendőrrel - szemben emelt vádat.
Szerző(k): EconomxA napokban élesítették az új szupertraffipaxokat: a készülék a gyorshajtás mellett látja a tiloson áthajtókat és egy sor más szabálysértés elkövetőit is - írja a pénzcentrum.hu.
Szerző(k): EconomxA március 15-ei állami ünnepségek miatt a főváros több pontján korlátozzák a forgalmat hétfőn és kedden, így az I., az V., a VIII. és a IX. kerületben is - tájékoztatott a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a rendőrség honlapján.
Szerző(k): MTIBefejezte a nyomozást és vádemelést javasol a rendőrség a Buda-Cash-ügyben - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedden a rendőrség honlapján.
Szerző(k): InforádióTöbb millió forint értékű zárjegyes és zárjegy nélküli cigarettát találtak a rendőrök egy debreceni férfi kocsijában az M3-as autópályán pénteken - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrségi honlapon.
Szerző(k): MTICsaknem kilencmilliárd forintos kárt okozott egy ügynökhálózatot kiépítő csoport, amelynek tagjai irreális hozamokat ígérő befektetési lehetőséggel tévesztettek meg több mint kétezer sértettet. Az ügyben lezárult a nyomozás, az iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az ügyészségnek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Szerző(k): Inforádió, MTI, Economx