Az utazásszervezésre és a hotelekre koncentrál a jövőben a brit Thomas Cook turisztikai holding, ezért eladja három fő légitársaságát - írja az Airportal.
Szerző(k): Szász PéterA Magyar Birkózó Szövetség 200 millió forint keretösszegben vásárol repülőjegyet, a nyílt tender eredménye az uniós közbeszerzési közlönyben jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaKinek kell több mint négymillió forintért egy muzeális IL-18-as Malév-gép a ferihegyi repülőmúzeumból? A repülőgépet eladásra hirdették meg, látszólag bárki megveheti.
Szerző(k): Domokos ErikaUtas- és poggyászátvizsgáló pozícióba keres embert a BUD Security Kft. - írja az Airportal.
Szerző(k): Szász PéterHekkerek hatoltak be az Airbus kereskedelmi repülőgép típusok fejlesztésével, gyártásával és értékesítésével foglalkozó üzletágának informatikai rendszereibe - írja az Airportal a cég közlése nyomán.
Szerző(k): Szász PéterÚj iparági csúcsot döntöttek a repülőgépgyártók tavaly. A Boeing és az Airbus együttesen 1600-nál több repülőt adott el világszerte. A rendelésállomány is magas, ami azt valószínűsíti, hogy az elkövetkezendő 20 évben megduplázódik a világ légiflottája.
Szerző(k): Szakonyi PéterAz amerikai piaczárás után teszik közzé a Tesla tavalyi utolsó negyedéves számait. Az eredmények előtt egy botrány alakul Elon Musk luxusköltései miatt.
Szerző(k): Herman BernadettCsütörtökön éjfélig várja a jelentkezéseket a HungaroControl Zrt. az ősszel induló légiforgalmi irányító képzésére. A légiforgalmi irányítókról azt kell tudni, hogy a hivatalos statisztikák szerint ők keresik a legtöbbet Magyarországon.
Szerző(k): Szász Péter