A patkányok számának növekedése a fővárosban szorosan összefügg az elégtelen szemétszállítással és a csatornahálózat megfelelő karbantartásának hiányával - mondta Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltje sajtótájékoztatón az MTI híre szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaÓrákba kerülhet, amíg kivárjuk, hogy leolvassák házunkban a vízórát, a villanyórát, a gázórát, megnézzék a kéményseprők a kéményt, vagy bekössenek egy kábelt a telekom-cégtől. Mindennek tízmilliárdos nagyságrendű társadalmi költsége lehet - írta a Privátbankár.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaKét hónapra elvesztette a termelése negyedét a paski atomerőmű, és mellette még olykor további részeket is, de a 4-es reaktorblokk főjavítása tegnap éjszaka befejeződött, az állami cég szerint pedig minden rendben van.
Szerző(k): Szabó M. IstvánJól lehet, az iparági prognózisokban szinte alaptételként szerepel, hogy az ország áramfogyasztása évente 1-1,5 százalékkal emelkedik, az energiahivatal tavalyi jelentésébe csupán 0,8 százalékos növekedés került.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén korlátozások nélkül működő, versenyképesebb és kockázatokra felkészült, a felhasználók szempontjait jobban figyelembe vevő európai energiapiacról szóló új szabályokról döntött - írja az MTI az uniós parlament közlése nyomán.
Szerző(k): Szász PéterA pécsi távhőszolgáltató, a Pétáv Kft. 2,5 milliárd forintos fejlesztést hajt végre a baranyai megyeszékhelyen – írja az MTI a pécsi önkormányzat tájékoztatása nyomán.
Szerző(k): Szász PéterA helyhatóságok megkezdték a 12 ezer forintos tüzelőtámogatási utalványok kiosztását - írja a Népszava Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) elnökének tájékoztatása nyomán.
Szerző(k): Szász PéterJanuár 1-je óta az ingatlan-bérbeadásból származó jövedelem megállapításakor nem kell bevételként figyelembe venni az ingatlan használatával összefüggő, bérlőre áthárított díjat, jellemzően a közüzemi szolgáltatások díját - hívta fel a figyelmet az adóhatóság.
Szerző(k): Domokos Erika