Százmillió eurós támogatást ad a görög kormány arra a projektre, amely rászorulóknak termelő naperőműveket állít majd munkába. 30 ezer háztartás direkt rezsicsökkentését oldják meg így.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA háztáji napelemes rendszerek elszámolásának megváltoztatása azt is jelzi, hogy nem lehet tovább védeni a lakossági fogyasztót - mondta a Napi.hu-nak Felsmann Balázs, a Magyar Energiakereskedők Szövetségének elnöke, akit napelemekről, okosmérőkről, német és olasz példákról, valamint a kényszerű innovációkról is kérdeztük.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAzzal, hogy Moszkva végül megegyezett Ukrajával gáztranzit-üzlet folytatásáról, illetve hogy eddig nem volt igazán hideg a tél, alacsony marad a gáz ára.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz enyhe tél miatt folytatódik a földgáz tőzsdei jegyzésének a csökkenése a szakértők várakozása szerint. Itthon viszont a gázrezsi hatósági áras a kormány döntése miatt, így nem érződik majd az áresés.
Szerző(k): Szabó DánielJanuártól csökken a lakossági áram termékára a Népszava számításai szerint. Viszont ez mégsem jelenik majd meg várhatóan a számlákban, mert a hálózati karbantartási díjakat ezt kiegyensúlyozó mértékben emelik majd. A hálózatüzemeltetők nyerhetnek így egyedül.
Szerző(k): Szabó DánielA magyar lakossági fogyasztók közműtartozásainak összege 41 százalékra csökkent, a kikapcsolt lakossági fogyasztók számát pedig 60 százalékkal sikerült visszaszorítani 2012 óta – a kormány szerint.
Szerző(k): Rácz GergőNégymilliárd forint támogatással egészíti ki az állam a Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. megújuló energia alapú hőtermelésre, valamint a távhőrendszer korszerűsítésére és bővítésére irányuló, összesen 7,6 milliárd forint értékű, európai uniós támogatású projektjét.
Szerző(k): Domokos ErikaJól halad a rezsiutalványok beváltása - közölte a NKM Nemzeti Közművek Zrt.
Szerző(k): Szabó Dániel