Magyarországra nem szállítottak a feltehetően fertőzött román juhsajtból, amelyre európai élelmiszer-biztonsági riasztást adtak ki pénteken - válaszolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI érdeklődésére.
Szerző(k): MTILassan már nem is tragikomikus, hanem egyenesen tragikus a román autópályákon a helyzet, ami mögött vélhetően súlyos korrupciós ügyek húzódnak meg.
Szerző(k): Barabás T. JánosA Mabisz és a román biztosítási garanciaalap (FGA) megállapodott az Astra Biztosító hazai kgfb-károsultjainak kifizetéséről, amit a Mabisz teljesít. Az egyéb károsultak az FGA honlapján elérhető magyar nyomtatványokat kitöltve adhatják be kárbejelentésüket a román garanciaalaphoz úgy, hogy az március 3-ig oda beérkezzék. Célszerű a kárkifizetési kérelmet, egyéb – például díj-visszatérítési – igénybejelentéseket is ugyanígy késlekedés nélkül megtenni az FGA felé - közölte az MNB.
Szerző(k): EconomxNem változott a román alapkamat, amely továbbra is 1,75 százalék - közölte pénteken a román nemzeti bank.
Szerző(k): MTI-EcoA honvédelmi miniszter szerint szükség esetén a magyar honvédség a rendőrség közreműködésével rövid időn belül meg tudja építeni a határzárat a magyar-román határnál. A kerítés építéséhez az eszközök rendelkezésre állnak - mondta Simicskó István az InfoRádió Aréna című műsorában.
Szerző(k): InforádióA román Transgaz földgázszállító vállalatnak 179 millió eurós támogatást hagyott jóvá az európai energiaügyi szaktestület (CEF-Energy) a Bulgáriát - Románián és Magyarországon keresztül - Ausztriával összekötő BRUA gázvezeték építésére - közölte a román energiaügyi minisztérium.
Szerző(k): MTIVédett műemlékvédelmi területté nyilvánította a román kulturális minisztérium az erdélyi Verespatak települést, ahol a Rosia Montana Gold Corporation (RMGC) vállalat akart aranybányát nyitni.
Szerző(k): MTIA román pénzügyi felügyelet (ASF) az MNB-nek küldött tájékoztatása szerint elindult az Astra Biztosító felszámolása. A nagy összegű, nem kötelező gépjármű-felelősség biztosítási (kgfb) kárral, díjköveteléssel rendelkező magyarországi fogyasztóknak, s a nem biztosítási hitelezőknek január 18-ig be kell jelentkezniük a felszámolásba. A többi hazai ügyfelet, károsultat – ők a döntő többség – a garanciaalapok kártalanítják. Az Astra még meglévő kgfb-ügyfeleinek szerződését a felszámoló felmondhatja - adta hírül az MNB.
Szerző(k): Economx