Bár szép számokat ért el a Nike az első félévben, a teljes évre vonatkozó előrejelzések nem túl fényesek.
Szerző(k): Tér DiánaMájusban az infláció a hatósági árakkal és a rezsicsökkentéssel együtt is 10,7 százalékra emelkedett. A magyar emberek pedig emiatt több terméknél elkezdtek spórolni. A leginkább a ruhavásárlásokat fogták vissza, de harmaduk már az élelmiszerekből is kevesebbet vásárol – derül ki a Pulzus Kutató és a Napi.hu reprezentatív felméréséből.
Szerző(k): Szabó DánielAz egymást követő gyárbezárások Erdélyben elérték a több mint húsz éve ott tevékenykedő cipőgyárat, amely korábban 1500 embernek adott munkát. Szerencsére a fokozatos leépítéssel párhuzamosan volt munkaadók, amely felvette az elbocsátott embereket.
Szerző(k): Komócsin SándorA Glami divatkereső tovább terjeszkedik Európában, a tech cég most Olaszország legnagyobb ágazati gyűjtőoldalát vásárolta fel.
Szerző(k): Tér DiánaNagy visszhangot vetett a Zara májusban bevezetett, 1.95 fontos (kb. 900 Ft) díja, amely azokra a termékekre vonatkozik, amelyet a vevők külső visszavételi pontokra küldenek vissza Nagy-Britanniában. A cég ezt előzetesen be sem jelentette, hanem mindjárt alkalmazni kezdte május 3-án, így egy online vásárlás a boltihoz képest 5,9 fontos többletköltséggel jár, amennyiben a nem megfelelő termékeket ilyen módon küldi vissza a vásárló - írja a kosarertek.hu.
Szerző(k): Szász PéterA koronavírus-járvány és az ukrajnai háború okozta bizonytalanságok ellenére győztesként pezsgőzhetnek a Zara, a Bershka és a Pull&Bear tulajdonosai, ugyanis az anyavállalat 10 éve nem produkált ilyen kedvező számokat.
Szerző(k): Tér DiánaTovább bővíti karbonsemleges kínálatát a Lidl. A vállalat időszakos textilpalettájában olyan női- és gyermekruhákat kínál, melyek nemcsak karbonsemlegesek, hanem tanúsítottan fenntarthatóak is - adta hírül a diszkontlánc.
Szerző(k): Domokos LászlóA német Orsay divatáruházlánc fizetésképtelensége nem csupán a magyar és az ausztriai, de a németországi boltokat is érinti.
Szerző(k): Tér Diána