Két közbeszerzésen vízi-közmű fejlesztések kivitelezését nyerte el a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. együtt az EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft.-vel, összesen nettó 47,8 milliárd forinttal.
Szerző(k): Németh GézaRekordszintű volt a Samsung Electronics bevétele a harmadik negyedévben, a nyeresége ugyanakkor némileg elmaradt a várttól.
Szerző(k): Rácz GergőNégy újabb döntést hozott a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatára a vállalkozások versenyképességének javítása, illetve az infrastruktúra és a közlekedés fejlesztése érdekében - jelentette be a tárca szerint kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerző(k): K. Kiss GergelyNémetország azért lobbizik az Európai Uniónál, hogy írjanak elő hét éves támogatási időszakot a mobiltelefonokra. Ez biztonsági frissítéseket és alkatrészellátást jelent. A gyártók nem örülnek az ötletnek.
Szerző(k): Szász PéterGöd polgármestere, Balogh Csaba érdeklődésére megerősítette a Samsung SDI, hogy valóban szivárgott az elektrolit az üzem területén. Erről előzetesen nem tájékoztatták az önkormányzatot.
Szerző(k): Szabó DánielA Samsung Electronics dél-koreai cég a következő három évben 240 ezermilliárd wonra (205 milliárd dollár) növelné befektetéseit chipgyártásába és a biotechnológiai ágazatba az előző három évben végrehajtott 180 ezer milliárd won után - írta meg a The Wall Street Journal a vállalat közlése alapján.
Szerző(k): Domokos LászlóA hajlítható képernyőjű készülékeken egyből lehet majd használni a Microsoft Office újító funkcióit.
Szerző(k): Rácz GergőAz Apple és a Samsung is elkezdte a vezetéknélküli fülhallgatóinál megszüntetni, hogy ugyanolyan jól működjenek egy ellentétes operációs rendszeren, mint a sajátjukon. A termékek eleve nem olcsók, ezért ha valaki vett már valamelyikből, akkor meggondolja, hogy egyik ökoszisztémáról a másikra váltson, így inkább megveszi az Airpodshoz passzoló új iPhone-t, vagy a Buds Live-hoz illő Samsung telefont.
Szerző(k): Szabó Dániel