Jelentős többséggel szavazott a tanács a kamattartásra - vágásra csak a kockázati prémium tartós és érdemi csökkenése és az inflációs kilátások javulása esetén kerülhet sor.
Szerző(k): NAPI, Gerőcs TamásA következő félévben költségvetési intézkedésekre lesz szükség, annak érdekében, hogy tartható legyen a 2,2 százalékos 2013-as hiánycél – mondta Simor András. Az MNB elnöke erre a kormány járulékcsökkentő programja miatt lesz szükség.
Szerző(k): Papp ZsoltA magyar fél még nem tudja pontosan, hogy miről lesz majd szó a tárgyalóasztalnál a nemzetközi szervezetekkel folytatott egyeztetéseken, de vannak sejtései. Erről Varga Mihály IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter beszélt az MTV Ma Reggel című műsorában. Elsősorban az adópolitika területén számít kemény tárgyalásra a magyar delegációvezető. Szóba kerülhet a vagyonadó, az ingatlanadó, de várhatóan a tranzakciós illeték jegybankra történő kiterjesztése is, miután Simor András \"dörgedelmes leveleket írt a kormánynak\".
Szerző(k): portfolio.huAz Európai Központi Bankot (ECB) felkérte a magyar kormány annak a törvénymódosító javaslatnak a vizsgálatára, amely a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) is kiterjesztené a tranzakciós illetéket - erősítették meg az MTI-nek az ECB sajtóosztályán az index.hu információját.
Szerző(k): NAPIAz MNB nem tervezi a tranzakciós illeték továbbterhelését; a törvénymódosítás, amely a jegybankra tranzakciós illetéket vetne ki, értelmezhetetlen, veszélyes és jogellenes - mondta Simor András, a jegybank elnöke.
Szerző(k): MTI-EcoMeghallgatta Simor András jegybankelnököt, mint a Deloitte korábbi elnök-vezérigazgatóját szerdán a parlament Malév privatizációját vizsgáló eseti bizottsága.
Szerző(k): MTI-EcoSimor Andrást is meghallgatja, illetve meghallgatná a Malév privatizációját vizsgáló bizottság szerdán.
Szerző(k): MTI-EcoA vártnál \"keményebbnek\" tűnt a magyar jegybank monetáris tanácsának és az MNB elnökének hangvétele is a keddi kamatdöntő ülés után londoni felzárkózó piaci elemzők szerint, akik azonban továbbra is kamatcsökkentést várnak az idén, bár jó eséllyel csak a negyedik negyedévben.
Szerző(k): MTI-Eco