A nemzeti lottótársaság helyi leányvállalatán keresztül megkezdte működését betRing márkanév alatt a szlovákiai szerencsejátékpiacon. A Szerencsejáték Zrt. új, 2025-ig meghatározott üzleti stratégiájának egyik fókuszterülete a regionális terjeszkedés, amelynek első mérföldköve a szlovák szolgáltatás elindítása.
Szerző(k): Tér DiánaVesztett növekedési dinamikájából az Adidas, miután érezhetően negatívan hatottak rájuk a globális logisztikai fennakadások.
Szerző(k): Tér DiánaA Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) honlapja szerint az elnökség 2016 és 2020 közötti évekre vonatkozóan rendelt el áfa-önellenőrzést, mert "alapos gyanú merült fel azzal kapcsolatban, hogy a szövetség korábbi vezetése nem megfelelően számolta el és fizette be az áfát". A könyvvizsgálók több mint 710 millió forint befizetendő összeget állapítottak meg, ám mivel az MTSZ-nek erre nincs fedezete, a kormányhoz fordul segítségért.
Szerző(k): K. Kiss GergelyHa Karácsony Gergelyék felmondják a ‘23-as atlétikai vb-ről kötött megállapodást, akkor “a polgárjog szabályai szerint vissza kell fizetniük az első 10 milliárd forintot is, amit a kormány 2020-ban átutalt egészségügyi fejlesztésre a fővárosnak” - erősítette meg az atv.hu kérdésére a Miniszterelnökségi Sajtóiroda.
Szerző(k): K. Kiss GergelyElhalasztják a pekingi maratont, mert a koronavírus a vártnál gyorsabb ütemben terjed Kínában.
Szerző(k): Tér DiánaA Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) tanácsa elé kerülhet október végén az a javaslat, ami a mostani 15 percről 25 perce hosszabbítaná félidők közötti szüntet - írja a Forbes. Ennek oka a több reklámbevétel.
Szerző(k): Domokos ErikaAz elmúlt fél évhez hasonlóan novembertől újabb hat hónapig a Spirit FM szólhat a Klubrádió egykori, 92,9 MHz-es frekvenciáján, miután az NMHH médiatanácsa - pályázat nélkül - új szerződést köt az ATV-sek cégével. A médiatanács új frekvenciák kiosztásáról is döntött: Budapesten roma és sport rádió indulhat.
Szerző(k): Domokos ErikaA magyar kormány jóval nagyobb összeggel kívánja támogatni az autó- és motorsportot, mint amennyit például a gyermekek otthongondozási díjára szán, miközben kérdés, mi értelme van ennek.
Szerző(k): Komócsin Sándor