A rolleres iparág globális legnagyobbjának számító Lime bejelentette, hogy 12 fontos városból is kivonul és elbocsátja munkavállalói hetedét. Emellett megpróbálnak végre nyereségesen működni.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásJól lehet, a LogMeIn mára TOP10-es IT nagyvállalat, így is rekordösszeget fizettek az új tulajdonosok az ezredforduló előtt Budapesten alapított egykori garázscégért.
Szerző(k): Szabó M. IstvánNem a Néváról, nem az orosz cirkáló és még csak nem is valamiféle ostromra felhívásként történt az egész. Ezzel együtt is meglehet, hogy az Oklo Inc. friss bejelentése is új korszak kezdetét jelzi.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Euroventures kockázati tőkealap-kezelő hárommillió eurót fektetett Ordit nevű startupba, amely Európában is úttörőnek számít a vállalati dolgozói juttatások és az ételrendelési, éttermi, catering számlázások kezelésében.
Szerző(k): Domokos LászlóHiába pumpáltak százmilliókat a reptéri fuvarokra kitalált regionális kezdeményezésbe.
Szerző(k): Rácz GergőA Plantcraft Innovációs Kft. 150 millió forint tőkebefektetést kapott az X-Ventures Gamma Kockázati Tőkealaptól, terveik szerint húshelyettesítő vegán termékeiket az Amerikai Egyesült Államok piacán értékesítik - közölte a magyar startup cég az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaErősíti magyarországi jelenlétét a Revolut, a fintech cég magyar nyelvű ügyfélszolgálat létrehozását és hazai IBAN-számlaszám létrehozását tervezi, így bankkártyás feltöltés mellett átutalással is olcsón kezelhetik egyenlegüket a felhasználók - írja a pénteki Világgazdaság.
Szerző(k): Domokos LászlóAz elmúlt idő botrányos tőkefelhajtó kampányai komoly nyomot hagytak a startupok tőkebevonási lehetőségein. Mivel több esetben kiderült, hogy nincs igazi üzleti potenciál az egyes innováló cégekben, általában is nehezebbé válik a bővüléshez szükséges forrásbevonás, ami megakaszthatja az újító cégek felemelkedését.
Szerző(k): Rácz Gergő