A Loffice LeWeb verseny 3 legígéretesebb magyarországi vagy határontúli startupja ingyen szerepelhet kiállítóként Európa egyik legnagyobb, online alapú szolgáltatásokat és azok jövőjét bemutató szakmai eseményén.
Szerző(k): EconomxÖt magyar startup vállalkozás vehet majd részt a világ egyik legjelentősebb technológiai fesztiválján az Amerikai Egyesült Államokban a Design Terminál meghirdetett pályázatának köszönhetően, amelyre 2014. december 15-ig lehet jelentkezni.
Szerző(k): MTIRengeteg pénz maradt még a magyar kockázati tőkepiacon, miközben fogy a határidő, ameddig a befektetéseket végre kell hajtaniuk a tőkealapoknak. A cégeknek ez nagy lehetőséget jelenthet a következő hónapokban, hiszen az alapkezelők egymással is versenyezni fognak egy-egy jó projektért.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanÁrvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója nyerte el az Év internetes vállalkozója díjat, amelyet még soha nem kapott meg magyar cég vagy vállalkozó - adta hírül a cég.
Szerző(k): MTIMegszólaltak a legismertebb magyar startupok a tervezett távközlési adó kapcsán.
Szerző(k): EconomxKiválasztották azt az öt startupot, amelyek részt vehetnek az október 29-30-án Bécsben megrendezett kétnapos innovációs és technológiai Pioneers Festivalon, ahol 3500 fős nemzetközi közönség és 250 világszinten elismert befektető előtt szerepelhetnek.
Szerző(k): MTI-EcoAz utazástervezéshez internetes keresési szolgáltatásokat nyújtó nagy-britanniai Skyscanner felvásárolja a mobileszközökre gyártott applikációk fejlesztésével foglalkozó magyar Distinction vállalatot - szerepelt a nagy-britanniai BBC oldalán megjelent hírben.
Szerző(k): MTI-EcoElőször jön Magyarországra a Get in the ring!, Szállj be a ringbe! nemzetközi startup olimpia, amelynek budapesti fordulóját október 22-én rendezik - közölte a magyarországi versenyt szervező Enterprise Hungary Nonprofit Kft.
Szerző(k): MTI-Eco