Hosszú utat kell bejárni, amíg az alapötletből pénz lesz – start upok nyilatkoztak a Napi Gazdaságnak a hogyanról.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) közreműködésével 2,1 milliárd forintnyi pályázati forrásból épülhet tovább a startup ökoszisztéma Magyarországon - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): MTIElégedetten nyilatkoztak az Innotrends Hungary 2013 konferencián és kiállításon megjelenő start-upok, mondván: megtalálták a számításukat − derül ki lapunk körkérdéséből.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanEgy jó start up céghez olyan ötlet kell, ami minden körülmények között működik – vallják a már sikeres vállalkozást indítók. A legfontosabb azonban az ember, aki akár heti 168 órát is képest a céggel törődni.
Szerző(k): NAPIMegtettük az első fontos lépéseket, hogy hidat építsünk a magyar startup vállalkozások számára Magyarország és a Szilíciumvölgy között - jelentette ki pénteken telefonon az MTI-nek San Franciscóból Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára.
Szerző(k): MTIA befektető lássa a vállalkozó szemében, hogy igenis végig fogja vinni a terveit. A kezdő innovatív vállalkozások számára az is fontos támogatást jelenthet, hogy sokan ingyen segítenek, hogy mások ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, amikkel ők már megküzdöttek.
Szerző(k): NAPIÚj pályázat jelent meg a startupok ökoszisztémájának építésére.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMegvalósítani az álmainkat nem könnyű, de ha hiszünk az ötletünkben, akkor sikerülhet az áttörés – vallják a már sikereket elért magyar startupok.
Szerző(k): NAPI