Romániában a lakosság több mint 13 százalékának (2 millió 485 ezer embernek) nem ismerik a nemzetiségét – derült ki a tavalyi népszámlálás pénteken közzétett végeredményéből.
Szerző(k): Varga CsengeAz amerikai gazdaság növekedés a vártnál is magasabb lett az első negyedévben.
Szerző(k): EconomxEnyhén nőtt a munkanélküliek száma, miközben új állást az utóbbi hónapokban hosszú keresgélés, legalább kilenc hónap után találtak a szerencsések.
Szerző(k): Varga CsengeA magyar háztartások egy év alatt mintegy 4 milliárd eurót váltottak, ugyanis 2022 közepe óta gőzerővel zajlik a hazai forintmegtakarítások külföldi, illetve deviza eszközökbe való átsúlyozása a magyar lakosságnál. Ennek oka a forint tavalyi gyengülése lehet, de az idei erősödés láttán nem racionális ez a jelenség.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraMárciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 577 900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 398 000 forint volt. A bruttó átlagkereset 16,6, a nettó átlagkereset 16,5 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.
Szerző(k): EconomxA foglalkoztatás és munkanélküliség áprilisi helyzetéről, valamint a keresetek márciusi alakulásáról közöl adatokat a statisztikai hivatal a jövő héten, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi az államháztartás április végi, részletes adatait.
Szerző(k): EconomxAz elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt Japán hazai összterméke (GDP) az első negyedévben.
Szerző(k): EconomxAz első negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,9 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakáétól, míg az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal csökkent.
Szerző(k): Economx