Japán rekord kereskedelmi hiánnyal zárta a tavalyi évet az ország pénzügyminisztériumának csütörtökön közzétett adatai szerint.
Szerző(k): EconomxAz építőipari vállalkozások november végi szerződésállományának volumene 1 százalékkal mérséklődött, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 5 százalékkal nőtt, az egyéb építményekre vonatkozóké 5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - derül ki a KSH adataiból.
Szerző(k): EconomxA korábbi előrejelzéseknél kissé nagyobb ütemben nőtt tavaly a német bruttó hazai termék. A szakemberek szerint az ukrajnai háború következményei és az energiaárak emelkedése lassítja a növekedés ütemét.
Szerző(k): Sz.Horváth ZsoltNovemberben a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az euróövezet ipari termelése az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki jelentése szerint.
Szerző(k): EconomxA pénteken megjelent inflációs adatot elemzők értékelték, és bár különösen az élelmiszerek drágulása igen fájdalmas, úgy látják, hogy még az idén jelentősen csökken a fékeveszettnek tűnő áremelkedési ütem.
Szerző(k): Economx2022 novemberében az ipari termelés volumene 0,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit – közölte pénteken második becslését a KSH.
Szerző(k): Economx2022. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 24,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább – közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,9 százalékkal nőttek, 2022-ben pedig átlagosan 14,5 százalékkal emelkedtek az előző évhez képest.
Szerző(k): Károly GáborA kormányzati értékpapírok állománya 36 395 milliárd forintra nőtt november végére, ami 2426 milliárd forintos, 7 százalékos növekedés az egy hónappal korábbihoz viszonyítva – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a legújabb értékpapírszámla adatokat.
Szerző(k): Economx