Sosem volt még ilyen magas a strandinfláció: a vidéki fürdőkben sokkal olcsóbban fürödhetünk, de a budapestieken is lehet spórolni.
Szerző(k): Horváth BalázsMost Balatonbogláron lépték meg a fizetős parkolás bevezetését, azt mondják, ebből tartják majd fenn a strandokat. A parti övezetben óránként 400, a többi zónában 300 forintot kell fizetni a parkolásért.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsFolyamatosan nyitják meg a strandmedencéket Hajdúszoboszlón. A teljes szabadtéri medencekínálat június 17. és augusztus 31. között lesz elérhető. Az elő- és utószezonban pedig olcsóbb belépők válthatók.
Szerző(k): Varga CsengeA katolikus egyházfő apostoli látogatása jelentős számú turistát is vonz a fővárosba. Közben a hosszú hétvége a wellness szállásokat is segít megtölteni.
Szerző(k): Koncsek RitaIdén nőtt a horvát tengerpart népszerűsége: április 20-ig 81 százalékkal több foglalást tettek a magyarok, mint egy évvel korábban.
Szerző(k): Varga CsengeAz előrejelzések szerint a háromnapos hosszú hétvégén ugyan csak húsz fok alatti nappali maximum hőmérséklet várható, számos hazai strand ennek ellenére már megnyitja szabadtéri élménymedencéit. Többek között Mórahalmon, Hajdúszoboszlón, Budapesten és Szegeden is strandolhatunk majd.
Szerző(k): EconomxCsornán a gyógyfürdőt felújítják, a termálnak van az egyik legerősebb gyógyvize az országban. Magas só, nátrium és káliumtartalma miatt mozgásszervi, nőgyógyászati és légzőszervi betegeknek is ajánlott, de a pikkelysömör gyógyítására is alkalmas.
Szerző(k): EconomxKomoly sikert értek el a környezetvédő civilek a Fertő tó megóvásáért folytatott küzdelemben: a bíróság a természetpusztító óriásberuházás engedélyének visszavonására és új eljárás lefolytatására kötelezte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalt.
Szerző(k): Hercsel Adél