A zeneipart is utolérte az infláció, ahogy a kata kivezetése sem segítette a helyzetet, így átlagosan harminc százalékkal emelkedtek egy fellépés árai – mondta el a Napi.hu podcastjában a Gold Record tulajdonosa és ügyvezetője, Molnár Gábor. Az egyik legnagyobb hazai kiadó és menedzsmentcég első embere hozzátette, hogy egy nagy koncert esetében kevesebb mint a bevétel fele marad a szervezőknél.
Szerző(k): Gáll CsongorA Walt Disney negyedéves nyeresége és bevétele is nőtt pénzügyi éve első negyedévében, jórészt a vidámparkoknak köszönhetően.
Szerző(k): Varga CsengeA Disney közölte, hogy világszerte 7000 munkahelyet szüntet meg, egy több milliárd dolláros költségcsökkentési kezdeményezés részeként, amelynek célja a vállalat működésének stabilizálása a médiaipar zűrzavaros időszakában.
Szerző(k): Varga CsengeA filmsorozatok világranglistája lehet ugyan iránymutató a hazai trendeket illetően, de a magyar nézőknek is megvannak a saját kedvenceik, és olyan is előfordul, hogy inkább negatív érzéseket vált ki belőlünk egy-egy világsiker.
Szerző(k): Horváth TiborHáztartásonként több mint 18 ezer forintot költenek médiára havonta a magyarok – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A felmérés szerint az emberek átlagosan napi csaknem 300 percet tévéznek, illetve több mint 200 percet interneteznek.
Szerző(k): Varga CsengeA kolumbiai énekesnő dalba öntötte szerelmi bánatát, miután az utóbbi időben Pique-val való válásuktól hangos a nemzetközi sajtó. Shakira elképesztő rekordokat dönget a szakítást feldolgozó dalaival, amelyek csak úgy fialják a pénzt a különböző streaming oldalakon.
Szerző(k): Hercsel AdélA médiatörvény változása után már a streaming szolgáltatók által közzétett tartalmakat is korhatárkarikákkal kell ellátni. Mostanáig csak a 18-as jelzést kellett feltüntetniük, valamint azt, ha egy tartalom pornográf vagy szélsőségesen erőszakos.
Szerző(k): Hercsel AdélValóságos horrorrá vált a Nyerd meg az életed valóságshow-változatának felvétele: többen sírva távoztak, de akadt, akit hordágyon kellett elszállítani a forgatási helyszínről. Fagyási sérülésekre is sokan panaszkodtak.
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs