Az Európai Bankfelügyelethez fordult Matolcsy György a devizahitelezés nyomán kialakult nehéz helyzet miatt.
Szerző(k): NAPIKevesebb félreértést okozna és akár közjegyzőmentes is lehetne a devizaadós-mentés, ha jogszabályban uniformizálnák a szerződés szövegét, így az okiratba foglalás rutinműveletté válna. A hétfőn megjelent kormányrendelet szerint a gyűjtőszámla hitelszerződésének futamideje legfeljebb 30 évvel haladhatja meg a kölcsön eredeti futamidejét, azonban legfeljebb az adós 75. életévének betöltéséig terjedhet.
Szerző(k): Nagy László NándorCsupán erkölcsi felelősei lehetnek annak, hogy az emberek devizában adósodtak el - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Palócz Éva. A Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója beszélt arról is, hogy az idei évben nincs szükség nagyobb költségvetési bevételnövelésre, de az állami kiadásokat még szigorúbban vissza kell fogni.
Szerző(k): InforádióA friss külkereskedelmi statisztikából is kiderül, hogy nem tesz éppen jót az alpesi ország gazdaságának a svájci frank felértékelődése.
Szerző(k): NAPILapértesülés szerint előfordulhat, hogy a svájci parlament nem támogatja a kormány kétmilliárd frankos gazdaságélénkítő tervét, amellyel a rekorderős hazai valuta gazdaságra gyakorolt hatását próbálnák enyhíteni.
Szerző(k): MTI-EcoMásfél százalék körüli mínuszban zártak pénteken a New York-i részvényindexek. A blue chipek között a Hewlett-Packardnak óriási zuhanás jutott. Késő este a svájci frank egysége közel 241 forintot ért.
Szerző(k): NAPIA 2008-ban kibocsátott, svájci frank alapú kötvényeinek visszavásárlására kényszerül a Hajdú-Bihar megyei önkormányzat, miután a kibocsátó bank, élve szerződéses jogával, kezdeményezte a tranzakciót - hangzott el a megyei közgyűlés pénteki rendkívüli ülésén az MTI beszámolója szerint.
Szerző(k): NAPIAz árfolyamgátban résztvevők hitelszerződés-módosításához szükséges közjegyzői díjat a bank fizeti. A lejárat után az aktuális devizaárfolyamon kell törleszteni, a forint-gyűjtőszámlán összegyűlt tartozás törlesztése ezt maximum az árfolyamvédett időszak utolsó részletének 15 százalékával dobhatja meg. Annak, aki az erős svájci frank dacára ki tudja gazdálkodni a havi részletet, nem javasolja az árfolyamgátat a kormány.
Szerző(k): NAPI, MTI-Eco